Shop menü

TERJEDÉSNEK INDULT A TIKTOK STORIES FUNKCIÓJA

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Terjedésnek indult a TikTok Stories funkciója

Egy ideje már dolgozik azon a TikTok, hogy biztosítson a felhasználók számára egy olyan opciót, ami a Snapchat mintájára átmeneti kép- és videómegosztásokra nyújt lehetőséget. Egy nagyon szűk tesztelői csapatnak már korábban elérhető lett a funkció, most pedig szélesebb közönség számára is terjedni kezdett.

Nincs már abban semmi meglepő, hogy a TikTok is úgy döntött, hogy lemásolja a Snapchatnek a „találmányát” miután már számtalan más szolgáltatásban is megjelent ilyen funkció. Az egyébként is rövid videók megosztására kihegyezett platform esetében persze ennek talán kisebb a relevanciája, de biztosan lesznek olyan felhasználók, akik üdvözölni fogják a funkciót. Az Instagram által igazán nagy sikerre vitt fejlesztés kicsit máshogy néz majd ki a TikTokon, mint a többieknél.

Galéria megnyitása

A ByteDance platformján nem fogja az embereknek kiszúrni a szemét a sok Stories megosztás, mert nem lesz külön sáv arra, hogy kiemelje a felhasználók által átmenetileg megosztott felvételeket.

Egyelőre csak a követett embereknek a profilképén lehet látni azt, hogy van egy vagy több új Stories megosztásuk. Kék gyűrű jelzi a történeteket. Amikor új Stories kerül fel egy felhasználónál, akkor a követők a profilképének a megérintésével tudják majd az átmenetileg megosztott tartalmakat megtekinteni. Ez a módszer már ismerős lesz a legtöbb embernek, hiszen a riválisoknál is ugyanígy megy ez.

Mivel nem lesznek a Stories felvételek kiemelve, akik nem szeretnének lemaradni az átmenetileg publikált felvételekről, kénytelenek lesznek több időt tölteni a TikTokon, hogy ezeket felfedezzék. Valószínűleg éppen ez volt a fejlesztők célja. Feltehetően nem arról van szó, hogy a szakemberek nem tudták volna ezt lemásolni ugyanúgy, ahogy minden mást is átvettek, csak bíznak abban, hogy a kimaradástól való félelem hosszabb időre szegezi majd a képernyő elé a nézőket.

Galéria megnyitása

Könnyen lehet a Stories szekcióba feltenni újdonságokat. A felhasználónak csak meg kell böknie a saját profilképüket, és itt választható ki az új funkció. A TikTok nem gondolta túl a dolgot, ugyanazok a szerkesztési eszközök állnak az emberek rendelkezésére, mint egyébként a hagyományos felvételek készítése során. Külön kiemeli a vállalat, hogy ennek köszönhetően a legfrissebb szerkesztési módokkal lehet zsonglőrködni a képek, videók létrehozásakor.

24 óra elteltével minden TikTok Stories megsemmisül, itt nincsen még olyan funkció, amivel ezeket el lehetne menteni a profiloldalra. Például az Instagramnál van kiemelt rész a korábbi Történeteknek, ha az ember nem szeretné, hogy bizonyos felvételek örökre elvesszenek.

A TikTok Stories egyelőre még nincs kész, de valószínűleg már hamarosan mindenkinek elérhetővé teszi ezt a vállalat. Ha a nagyobb közönség bevonásával történő tesztelés is rendben fog menni, abban az esetben valószínűleg már semmilyen akadálya nem lesz a funkció bevetésének.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére