Teljesen új, fiatalos, sikkes mobilszériát indít a Xiaomi

A Xiaomi CC okostelefonok egészen friss elképzelések mentén jöhetnek majd létre.

Teljesen új, fiatalos, sikkes mobilszériát indít a Xiaomi

A Xiaomi folyamatosan azon dolgozik, hogy lendületesen haladjon előre, és ennek érdekében most egy egészen új szériának az érkezését is beharangozta. A vállalat friss termékcsaládja a CC jelzővel lett illetve, és bár azt egyelőre hivatalosan nem tudjuk, hogy milyen mobilokra lehet számítani, az egészen biztos, hogy a fiatalabb vásárlóközönség fog a célkeresztbe kerülni.

Korábban is készített már olyan mobilokat a Xiaomi, amiket direkt a gyermekeknek szánt például első telefonnak, de a CC szériánál valószínűleg nem vagy nem csak erről lesz szó. A sorozat neve állítólag a „Chic & Cool”, vagyis „sikkes és menő” rövidítésből eredeztethető, és ennek megfelelően a Chic & Cool 90 névre keresztelt fejlesztői gárda dolgozik majd a létrehozásán – itt a 90 a mérnökök születési idejét jelöli, szóval ténylegesen fiatalok keze nyomán, azok igényei alapján fognak létrejönni ezek a szerkezetek. A vállalat elmondása szerint a készülékekre a „Colorful & Creative” jelző ráilleszthető lesz, szóval ezek színekben és kreatív megoldásokban gazdagok lehetnek majd.

Galéria megnyitása

Mint azt megtudhattuk, a Xiaomi mellett részben a Meitu áll a CC széria mögött. A merész, divatos dizájnjaival és a szelfizési lehetőségek kiemelésével ismerté vált vállalat tavaly lépett együttműködésre a Xiaomi-val (a borítón a Meitu egyik megoldása szerepel). A Meitu korábban nem sok sikerrel tudott érvényesülni, de ez a kollaboráció meghozhatja a számára az áttörést, és a Xiaomi részéről is érdekes lesz azt látni, hogy mire képes a vállalat külső partnerrel, korábban ugyanis még ilyen módon nem készített okostelefont a cég. A CC keretében a Xiaomi remek hardveres megoldásai lesznek állítólag ötvözve a Meitu AI Aesthetics Lab szoftveres szépítő eljárásaival és más fejlesztéseivel.

Az első új Xiaomi a CC9 néven mutatkozhat majd be az előzetes pletykák szerint, és ez az eddig napvilágot látott információk alapján akár egy olyan okostelefon is lehet, aminek a kamerája a ZenFone 6-nál látott módon fog működni, szóval az előlapon nem lesz külön kamera, hanem a főkamera fog átfordulni, amikor arra van szükség. Ennek köszönhetően egészen kiváló önarcképeket lehetne készíteni a szerkezettel. De vannak olyan hírek is, mi szerint normál felépítése lesz bemetszéssel és azon egy 32 MPixeles képalkotóval. A CC esetében elvileg nem az lenne a lényeg, hogy csúcshardver legyen a beltérben, ám ha a pletykák igaznak bizonyulnak, akkor egyáltalán nem lesz miért szégyenkeznie a CC9-nek. Az a hír járja, hogy érkezik majd Snapdragon 730 és Snapdragon 710 rendszerchippel is egy-egy modell, a rendszermemóriát és a tárhelyet tekintve pedig bőven el lehetnek eresztve, 6 és 8 GB RAM-mal, valamint 128 és 256 GB-os tárhelyekkel szolgálhatnak.

 

Galéria megnyitása

Hogy mikor kerülhet majd a boltok polcaira az első CC termékcsaládot erősítő Xiaomi? Nos, erről egyelőre semmilyen információt nem osztott meg a vállalat, de valószínűleg nem kell már túlzottan sokáig várni erre.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward