Tavasszal jöhet az iPad és a mini új generációja

Noha alig néhány két hónapja mutatkozott be a jelenlegi termékcsalád, máris hallani az újdonságokról szóló pletykákat, amik vélhetően nem is alaptalanok.

Tavasszal jöhet az iPad és a mini új generációja

Az érdekes híresztelések egy japán blogon kaptak szárnyra. A Macotakara által nyilvánosságra hozott információk azért érdemelnek komoly figyelmet, mert a honlapon már több alkalommal is feltűntek hasonlóan vad feltételezések, amelyek végül mindig igaznak bizonyultak.

Az újdonságok megjelenését a blog márciusra datálja mind a két eszköz esetében. Ezen felül a Macotakara arról is beszélt, hogy az iPad ötödik generációja komoly diétán mehet át, melynek köszönhetően a kialakítása a mostaninál lényegesen jobban hasonlíthat majd az iPad miniére. Az értesüléseik szerint az új iPad nagyjából 2 milliméterrel vékonyabb (jelenleg az iPad mini 7,2 mm, míg az iPad 9,4) néggyel alacsonyabb és nem kevesebb mint 17 mm-rel keskenyebb lehet. Ha ez igaz, akkor lényegesen vékonyabb oldalsó keretet kaphatunk, mint az eddigi négy változat esetében.

 

De miért is jönnének fél éven belül új gépek? Nos, az iPad esetében minden eddigi generáció március-április környékén érkezett, kivéve a mostanit, vagyis nagy valószínűséggel a jelenlegi iPad a kakukktojás, és a valódi váltáson az eredeti tervek szerint dolgoznak a mérnökök. Az iPad "4" bevetését a merőben új Lightning csatlakozó és a friss chipkészlet megjelenése indokolhatta, és ezért hozott oly kevés innovációt, amit mindenki hiányolt.

A váltás a mini esetében is szükséges, mégpedig a sok kritikát kapott felbontása miatt. Néhány éve még nem lett volna ezzel gond, de mostanra 7,85 hüvelyken az 1024 x 768 képpont kevés lett a tesztelők szemében. Az iPad mini kijelzőjével kapcsolatban, már pletykákat is halhattunk. Amennyiben ezek igaznak bizonyulnak, a gyártás az AU Optronicsnál folyik majd elsősorban, és a változatlan képátló mellé 2048 x 1536 pixeles felbontás társulhat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward