Szuperkompakt NAND Flash memóriachip, TLC alapokon

A Micron bemutatta a világ legkisebb 128 Gb-es, TLC NAND Flash alapokon nyugvó memóriachipjét, amely a díjnyertes 20 nm-es gyártástechnológiára alapoz.

Szuperkompakt NAND Flash memóriachip, TLC alapokon

Az új adattároló egység 128 Gb-es, azaz 16 GB-os adattároló kapacitással büszkélkedik, a TLC NAND Flash technológia jóvoltából pedig cellánként 3 bitnyi információ tárolására képes.

Komoly fegyvertény, hogy a TLC NAND Flash alapokon nyugvó 128 Gb-es újdonság több, mint 25%-kal kisebb, mint a Micron ugyancsak 128 Gb-es, de MLC NAND Flash technológiát használó megoldása, ami egyébként szintén 20 nm-es gyártástechnológiával készül.

A 146 négyzetmilliméteres kiterjedésű 128 Gb-es NAND Flash memóriachip a hordozható, illetve eltávolítható adattárolók szegmensében próbál majd szerencsét, ahol kiemelten nagy szerep jut a költséghatékony, helytakarékos megoldásoknak. Ez a helyzet a jövőben sem változik majd, sőt, inkább tovább fokozódik: az idei év folyamán az összes NAND Flash adattároló terület 35%-át adják majd az eltávolítható adattárolók, azaz az USB-s adattárolók, illetve a memóriakártyák.

A Micron már készíti az új NAND Flash memóriachipek első mintapéldányait, amelyek a vállalat kiválasztott partnerei számára már elérhetőek. Az új memóriachip sorozatgyártása várhatóan az idei év második negyedévében indul meg.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward