Színváltás gombnyomásra, Philips-módra

Többször is felmerült már a színváltó "e-burkolat" ötlete, ám úgy tűnik, a Philips most már a megvalósítást is komolyan gondolja - és igen kiterjedt tervei vannak a technika alkalmazására is (bár sajnos a várható megjelenési időpont ezekből még nem derült ki).

Színváltás gombnyomásra, Philips-módra

Többször is felmerült már a színváltó "e-burkolat" ötlete, ám úgy tűnik, a Philips most már a megvalósítást is komolyan gondolja - és igen kiterjedt tervei vannak a technika alkalmazására is (bár sajnos a várható megjelenési időpont ezekből még nem derült ki).

Elmondásuk szerint ez is egyfajta e-papír, így csak váltáskor fogyaszt áramot, saját fényforrása nincs, viszont éppen ezért a színei szabad ég alatt, napsütésben is élénkek és elevenek maradnak.

Ami a színek technikai oldalát illeti, egy rétegbe több színt is beépítenek, és természetesen mindegyik szín telítettsége külön-külön állítható, így az áttetszőség éppúgy megoldható, mint egy konkrét szín, vagy több különböző szín bármilyen tetszőleges arányú és árnyalatú keveréke.

További lényeges előnye a megoldásuknak, hogy viszonylag egyszerű, tehát könnyen és olcsón előállítható, valamint igen sokrétűen is alkalmazható - gyakorlatilag bármit beboríthatnak vele. A legkézenfekvőbb piac természetesen a hordozható eszközöké, de éppígy szóba jöhet asztali gépek háza, vagy még akár szobák ily módon való "tapétázása" is. Elég vad ötletek, majd meglátjuk mi lesz belőlük.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward