2025 januárjában indította el a Meta az Edits alkalmazást, mellyel a CapCut sikerét próbálta meglovagolni. Viszont az Edits nem egy általános szerkesztő lett, persze úgy is alkalmazható, de a Meta ökoszisztémájába illeszkedve nyújtja a legjobb felhasználói élményt.
Az indulása óta felhasználók milliói kaptak már rá az Edits használtára, és a Meta éppen ezért lelkesen fejleszti is a szolgáltatás. Nyáron is kapott egy jelentősebb frissítást, és akkor eleve olyan újításokat is kapott az eszköz, melyek kifejezetten a nyaralásoknál lehetett érdekes. Most ilyen specifikus újítás nem jött, de szépen gyarapodott az alkalmazás eszköztára.
A mostani frissítés magját, velejét az adja, hogy az applikációban ezentúl létrehozhatók több szeletre vágott, lapozós (carousel) bejegyzések, ezek az Instagramon nagy népszerűségnek örvendenek. Sok professzionális tartalomgyártó készít ilyen módszerrel látványos bejegyzéseket.
A “feldarabolt” képek egyenként vagy galériába fűzve is megoszthatók, attól függően, hogy a felhasználónak éppen milyen elképzelése van. A frissítés révén a felhasználók egy digitális munkafelületen kombinálhatnak fotókat, videókat és szöveges elemeket, miközben az Edits meglévő szerkesztőeszközei mellett kifejezetten a lapozós formátumhoz kifejlesztett funkciók is megjelentek az appban.
Dan Moreno, az Edits csapat tervezőmérnöke elmondta, hogy a szakemberek megkérdezték az alkotókat, hogy milyen új funkciókat szeretnének látni az alkalmazásban. Igyekeznek a szolgáltatást úgy fejleszteni, hogy az a valódi felhasználói, tartalomgyártói igényeket elégítse ki – bárcsak más Meta platformoknál is ez volna a jellemző. A közösséggel való egyeztetéseket követően egyértelművé vált, hogy a felszeletelt bejegyzések készítése egy kifejezetten sokak által vágyott funkció. Éppen ezért a vállalat megadta a módját ennek.
A görgethető bejegyzések szerkesztését segítő eszközzel vizuálisan igencsak intenzív bejegyzések rakhatók majd össze, amennyiben minden funkciót kihasználnak az emberek.
A hátteret adó nagy felbontású képre további fotókat lehet majd pakolni rendezetetten vagy akár véletlenszerűen is, tehát kiterjesztett kollázsok készítésére is lehetőgés nyílik. Videókat is be lehet majd szúrni, miközben háttérzene is felvehető, és keverhető lesz a videók hangja a hozzáadott zenékkel, de az eredeti hangsáv ki is iktatható. Feliratokkal és matricákkal is bőszen gazdagíthatók majd a projektek.
A pontos elhelyezés és igazítás érdekében az Edits tartalmazza a már meglévő szerkesztőeszközöket, és mindent egyben biztosít a tartalomkészítők számára. Lehet majd a képeket szabadon méretezni és vágni hogy megfelelően illeszkedjenek az összeállításokba. Elérhető lesz a fény- és színkorrekció is, ezáltal össze lehet hangolni az egy bejegyzésbe kerülő felvételek látványvilágát, megteremtve ezzel egy valódi koherenciát, ténylegesen professzionális látványt.
Az új szerkesztési lehetőséget az Edits applikáción belül, a Projects lapot megnyitva lehet majd elérni. Ezen a felületen kell az “+” gomb megnyomását követően a “Carousel” opciót választani. Ezt követően ki kell választani a felhasználni kívánt médiatartalmakat, több fotót vagy videót. Innentől pedig már sínen lesz a szerkesztés, vezeti a felhasználókat az Edits applikáció.
Mikor készen van egy projekt, akkor azt lehet azonnal az Instagramra publikálni, és garantáltan pont úgy fog kinézni a végeredmény, mint ahogy azt a készítő összerakta az Edits keretében. De lehetőség lesz arra is, hogy kimentse a felhasználó az összeállítást, és ezzel lehetősége nyílik arra, hogy más felületen (is) közzétegye a görgethető projektet.
Az Edits új funkciója először az iOS operációs rendszerre szabott applikációban jelent meg, az Android támogatásra még várni kell, ennek kapcsán a Meta cak annyit közölt, hogy “hamarosan érkezik”. Végül a fejlesztő hozzátette, hogy már dolgoznak a következő frissítésen, és újabb kért funkciók fognak megjelenni az Editsben.