Shop menü

SZINTE HIHETETLEN PARAMÉTEREKKEL KERÜL FORGALOMBA A HONOR TÁSKAMOBILJA

A Honor úgy beszélt a V Purse okostelefonról, hogy csak egy prototípus, de most kiderült, hogy igazából nem erről van szó.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Szinte hihetetlen paraméterekkel kerül forgalomba a Honor táskamobilja

A Honor egészen elképesztő módon ráérzett a hajtogatható készülékek tervezésére a jelek szerint, ugyanis a páratlanul vékony Magic V2 után most itt a V Purse, ami más felépítés mellett még kecsesebb lett. Eredetileg úgy beszélt a cég erről, hogy csak prototípus, és még annak is elég durva volt, de kiderült, hogy hamarosan meg lehet majd vásárolni, és nem is kerül sokba.

A Honor V Purse lényegesen olcsóbb, mint a Magic V2, miközben vékonyabb, mint a Galaxy S23 Ultra.

Bizony ezzel a készülékkel megérkeztek a hajtogatható okostelefonok arra a szintre, hogy a dimenziókat tekintve semmilyen kompromisszumot nem hordoznak a hagyományos készülékekhez képest. Egy Galaxy S23 Ultra 8,9 milliméterre emelkedik ki a síkból és 234 grammot nyom, az iPhone 15 Pro Max pedig 8,3 milliméteres és 221 gramm a tömege, miután már titán keretbe lett foglalva, mert egyébként 240 grammot nyomott. Ezekhez képest a Honor V Purse összehajtva 8,6 milliméteres és 214 grammot mutat alatta a mérleg. Ha kihajtják, csak 4,3 mm-es, ami teljesen példa nélküli a mobiliparban.

Galéria megnyitása

Azt lehetne gondolni, hogy ilyen jellemzők mellett valamit egészen biztos, hogy kihagytak belőle, de erről szó nincs. Persze csak egy képernyője van, ami körülöleli az eszközt, de a Huawei már több ilyen eszközt is tervezett, mind sokkal vastagabb volt ennél. A képernyő 7,71 hüvelykes átlóval rendelkezik és 6,45 colos felületet mutat előre, mikor össze van hajtva. Az OLED technológiás panel felbontása 2348 x 2016 képpontos. Kiemelkedően jó, 1600 nites fényerőre képes az egység, DCI-P3 színtér támogatást nyújt, 10 bites megjelenítésre képes és 90 Hz-es képfrissítéssel üzemelhet.

Galéria megnyitása

A Honor az Android 13 operációs rendszert alkalmazza itt a MagicOS 7.2 grafikus felhasználói felülettel, ami ennek a legújabb verziója. Itt egy sor olyan extra került elő, ami az új hajtogatási módot hivatott a lehető legjobban kihasználni. Van AoD mód, amit itt egészen érdekesen is ki lehet használni, ezzel beállíthatók különböző táskák mintái. Egyszerűsített képernyő felosztási opció és még sok egyéb hozzáadott plusz is várja a vásárlókat, ezek a jobb használati élmény elérésére fognak szolgálni.

Galéria megnyitása

A V Purse nem egy csúcsmodell, hanem egy kicsit visszafogottabb felső-középkategóriás hardver lapul az extrém külső mögött. Akár kijelzőbe integrált kamera nélkül is megoldható lenne itt minden, hiszen a hátsó képernyőt lehet használni a kamerákkal együtt, de a tervezők azért a kijelzőbe is pakoltak egy képalkotót. Ez 8 megapixeles felvételek készítésére alkalmas és Full HD videózást tesz lehetővé.

A kameramodul két tagból épül fel, és mind a kettő valóban értékes része a készüléknek. A főkamera 50 megapixeles, és egy ultraszéles látószögű optikával szerelt, 12 MPixeles társkamera került még mellé. Ezek úgy helyezkednek el, mint ahogy korábban a Huawei is megoldotta, a képernyő nem szimmetrikusan van beépítve, és a hátlapon van egy sáv a kameráknak és persze egyéb belső komponenseknek. Sikerült az optikákat kamerapúp nélkül elhelyezni, teljesen síkban vannak.

Galéria megnyitása

A Qualcomm Snapdragon 778G rendszerchipet alkalmazza a Honor V Purse. Ez a lapka már kiváló tempót tud biztosítani normál esetben, és minden bizonnyal itt sem fog zavarba jönni. De azért nagyobb terhelés vár rá például a különleges áttünések miatt a készülék nyitása és zárása során. A RAM-mal bőkezűbb nem is lehetett volna a Honor, 16 GB-tal gazdálkodhat a mobil; a háttértár 256 vagy 512 GB lehet. Dual-SIM-es a szerkezet, támogatja az 5G hálózatokat. Van benne Wi-Fi 6 és Bluetooth 5.2 modul is, valamint NFC chip és A-GPS vevő is.

Galéria megnyitása

Arany, kék és fekete színben bukkant fel a Honor V Purse, az arany kifejezetten nőies lett, de a feketét minden további nélkül vehetik férfiak. A válltáskává alakítási lehetőség egy kiegészítő használatával érhető el, egyébként nem kell retikülként hordozni. Az USB-C csatlakozó a  keret megvastagított pontjára került, máshol nem is nagyon fért volna el, hiszen annyira vékony a szerkezet. Az ütődéseket jól viseli majd, erről egy tanúsítványt is szerzett az SGS-től, de több részletet a Honor a strapabíróságot illetően nem osztott meg, IP minősítés itt nincs.

Galéria megnyitása

Kapott ujjlenyomat-olvasót is az okostelefon, ennek a kereten maradt hely. Sztereó hangzást is nyújt a termék. Annak ellenére, hogy a Galaxy Z Fold5-nél összemérhetetlenül vékonyabb, nagyobb akku került bele. A Honor egy speciális telepet használ, illetve egészen pontosan kettőt, hiszena szerkez jobb és bal oldalában is van egy-egy telep, így jön össze a teljes 4500 mAh-s kapacitás a Samsung csúcsmodelljében alkalmazott 4400 mAh-s aksijával szemben. Tölteni 35 wattos teljesítménnyel lehet az akkumulátort.

Galéria megnyitása

A Honor V Purse Kínában limitált számban előrendelhető. A Magic V2 a hazájában 9000 jüan lett, ehhez képest a V Purse csak 6000 jüanba (300 ezer forint) kerül alapáron, 16 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel. Akinek ez nem lenne elég, az 6600 jüanért (330 ezer forint) veheti birtokba az 512 GB-tal szerelt konfigurációt. A Honor a jelek szerint tényleg arra készül, hogy nagyobb szeletet hasítson ki magának a hajtogatható okostelefonok piacából. A Magic V2 érkezik majd Európába is, de azt nem tudni, hogy a V Purse követni fogja-e a csúcsmodellt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére