Szeptember 18-án a PC-s játékosokat ünnepli az Nvidia

Az Nvidia rendezvénye nagyszabású, rejtélyes, és az előzetes információk alapján mindenképpen érdemes lehet követni az élő közvetítést róla, merthogy az is lesz.

Szeptember 18-án a PC-s játékosokat ünnepli az Nvidia

Az Nvidia szeptember 18-án egy 24 órás rendezvény keretén belül ünnepli a PC-s játékosokat, és az ünneplésbe természetesen őket is bevonja

Az AMD és az Nvidia is szokott éves szinten játékosoknak szóló eseményeket rendezni – előbbinél a Radeon ExtravaLANza, utóbbinál pedig a GeForce LAN említhető meg példaként. Az Nvidia legújabb rendezvénye viszont, amely egész egyszerűen a Game24 nevet kapta, a jelek szerint teljesen más súlycsoportba tartozik majd, mint a fentebb említett események.

Az ottani időzóna (PDT) szerint szeptember 18-án, este hatkor elrajtoló rendezvény (nálunk ez 19-ét és éjjel 3 órát jelent majd) 24 teljes órán át tart majd, és több helyszínnel is rendelkezik – ezeknek nagy világvárosok adnak helyet, azok pedig, akik nem tudják felkeresni a helyszíneket, élő közvetítés keretén belül követhetik, mi történik.

A rendezvény célja a PC-s játékok, illetve a PC-s játékosok ünneplése. A 24 órás "banzáj" alkalmával exkluzív tartalmakra, fejlesztői interjúkra, játékbejelentésekre, illetve nyereményjátékokra egyaránt számíthatnak a résztvevők, illetve az események követői. A fizikai helyszínek között Los Angeles, London és Sanghaj szerepel, de műholdas közvetítés keretén belül Chicago, Indianapolis, Mission Viejo, valamint Stockholm is részt vesz az ünnepségben. Az élő közvetítést itt lehet majd megtekinteni, de a jelek szerint ehhez előzetes regisztrációra is szükség lesz.

Kíváncsian várjuk, mi jót tartogat e jeles napra az Nvidia. Azt azért halkan megjegyeznénk, hogy a korábbi pletykák szeptember 19-ére várják a következő generációs GeForce videokártyákat, amelyek GeForce GTX 980, illetve GeForce GTX 970 típusjelzéssel érkezhetnek. Hogy ezek bemutatkoznak-e a rendezvény alkalmával? Jó eséllyel igen, de hogy tényleg így lesz-e, azt majd meglátjuk aznap.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward