Szépen fejlődik az LVDS utódja, az eDP szabvány

Érkezik az LVDS technológiát leváltó eDP szabvány 1.4-es kiadása.

Szépen fejlődik az LVDS utódja, az eDP szabvány

A Video Electronics Standards Association (VESA) bejelentette, hogy hamarosan elérhetővé válik az eDP szabvány 1.4-es változata, amely több tekintetben is előrelépésnek minősül a korábbi kiadáshoz képest.

 

Az eDP vagy más néven Embedded DisplayPort szabvány 2009-ben mutatkozott be, létrehozásának pedig egyetlen komoly célja volt: leváltani az egyre csak korosodó LVDS (Low-Voltage Digital Signaling) szabványt, amely nem csak szerényebb képességekkel rendelkezik, de magasabb feszültségszinteket is alkalmaz, mint az eDP és emellett a vezeték nélküli kommunikációs funkciókban is interferenciát okoz. 2010 folyamán az Intel és az AMD már bejelentette: 2013-tól következő generációs lapkakészleteikről kivezetésre kerül az LVDS támogatás, amelynek helyét az beágyazott DisplayPort (eDP) veszi át. Az új szabvány segítségével a mobil eszközök tömege és mérete egyaránt csökkenthető, legalábbis az LVDS alapú megoldásokéhoz képest.

Az eDP szabványt a noteszgépek, a hordozható mobil eszközök és a táblák esetében egyaránt lehat alkalmazni.

Az eDP 1.4-es kiadásának megjelenésével a korábbihoz képest némi fogyasztáscsökkenésre számíthatunk, de emellett új funkciók is megjelennek, amelyek igazán ütőképessé teszik a szabvány legfrissebb változatát.

Az eDP 1.4 esetében az újításoknak köszönhetően növekedhet a mobil eszközök akkumulátorideje és emellett a megjelenítő-kezelési képességek is javulnak. Az új szolgáltatások között megtaláljuk a PSR (Panel Self Refresh) eljáráshoz tartozó részleges képfrissítési képességet, de emellett területi háttérvilágítás-vezérlést, alacsonyabb interfész feszültség-kilengéseket, bővített ráta opciókat és adatátviteli tömörítést is kínál az új szabvány. A külső csatorna immár multi-touch adatokat is képes továbbítani az érintőkijelzőtől a rendszer processzora felé. Az eDP 1.4-es kiadásánál a csatoló elektromos paramétereinél is módosításokat eszközöltek a mérnökök, amelyeknek köszönhetően a szabvány most már a különböző formátumú eszközök szélesebb köréhez is alkalmazható.

Az Embedded DisplayPort szabvány legfrissebb kiadásán már az utolsó simításokat végzik, így a végleges szabvány az idei év októberében elérhetővé is válhat. Az eDP 1.4 alapú mobil eszközök kereskedelmi forgalomban történő megjelenésére sajnos 2014 elejéig még várnunk kell.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward