Szép búcsúra készül a GE Nagykanizsán

Szép búcsúra készül a GE Nagykanizsán

Végéhez közeledik a november 9-én kezdődött tárgyalási folyamat és jó esély van arra, hogy az elbocsátások idejére a korábbinál sokkal kedvezőbb kollektív szerződésben sikerül megállapodni a General Electric Hungary Kft. (GE) vezetőivel - erősítette meg a Napi információit Hederics István, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Bár még sem az üzemi, sem a vállalati szintű egyezségre nem került pecsét, az már tudható, hogy az elbocsátandóknak a korábbiaknál jobb lehetőségeket tudtak kiharcolni (ebben jelentős szerepük volt a vállalat vezetőinek is). A csak a leépítések idejére szóló kollektív szerződés többek között várhatóan magasabb végkielégítéseket és más juttatásokat tartalmaz majd, több átképzési segítség és az újbóli munkába állás nagyobb mértékű támogatása mellett. Abban is egyezség született, hogy egyelőre a jövő évi leépítésekre koncentrálnak, 2011-re vonatkozóan csak az elvekről állapodtak meg. A GE-től ígéretet kaptak, hogy Nagykanizsán szüntetik meg utoljára a hagyományos fényforrások gyártását - addig akár új programok is kerülhetnek a zalai városba. A GE október végén jelentette be, hogy két év alatt közel 2600 dolgozóval csökkenti magyarországi üzemeinek létszámát. A hagyományos izzólámpák gyártásának, valamint GE Energy helyi ipari szűrőbetétüzemének megszüntetése miatt Nagykanizsán lesz a legnagyobb mértékű, több mint 1400 dolgozót érintő elbocsátás.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward