Szemmozgással, pislogással is vezérelhető a PC

A Samsung Eyecan+ kiegészítője ALS szindrómában, illetve egyéb, bénultságot okozó betegségekben szenvedőknek lehet hatalmas segítség.

Szemmozgással, pislogással is vezérelhető a PC

A Samsung egy rendkívül hasznos eszközt fejlesztett ki mindazok számára, akik születési rendellenesség vagy valamilyen betegség folyományaként bénultak le. A speciális eszköz, azaz a "szemegér" lényege, hogy az érintett felhasználók szemeik mozgásával, illetve pislogással irányíthatják a számítógépet, ami hatalmas segítséget jelent számukra.

Az Eyecan+ névre keresztelt kiegészítő első kiadását 2012 márciusában mutatták be, ám azóta rengeteget fejlesztettek a terméken, ami így még ütőképesebb és sokoldalúbb lett. Az utóbbi időszakban egy diák, a szöuli Yonsei Egyetemen tanuló Hyung-Jin Shin is segítette a mérnökök munkáját annak érdekében, hogy a szemmel vezérelhető egeret még hatékonyabban használhassák fogyatékkal élő sorstársai. A diák közreműködésével javult az eszköz kalibrációjának pontossága, illetve az általa kínált felhasználói élmény is új szintre emelkedett. Az Eyecan+ jelenlegi változatával már rengeteg feladatot lehet elvégezni. Hyung-Jin Shin szerint – aki maga is ágyhoz kötve kénytelen élni mindennapjait – az Eyecan+ a lebénultak számára nem csak egyszerű IT terméknek, hanem végtagoknak is tekinthető.

A 60-70 centiméteres hatótávolságon belül működő eszközt az első használat alkalmával kalibrálni kell, majd ezután szemmozgatással, illetve pislogással érhetjük el a felugró ablakban megjelenő 18 különböző parancsot, amelyek egyebek mellett zoomolásra, gépelésre, tartalmak másolására és beillesztésére, illetve oldalak görgetésére és egérkattintásra is lehetőséget adnak. A rendszer akár billentyűkombinációk kiadására is képes. Ez nagy segítség mindazoknak, akik különböző betegségek miatt lebénulnak, majd a betegség végső fázisában pedig már csak szemeik mozgatására képesek.

A Samsung a különleges eszközt csak jótékonysági célokra szeretné felhasználni, így kereskedelmi forgalomba nem is küldik az Eyecan+-t a cég illetékesei. Ehelyett különböző alapítványokon keresztül rászorulók kapják meg azt a néhány Eyecan+ egységet, ami már rendelkezésre áll. A dél-koreai cég profitra sem kíván szert tenni – ezt jól mutatja, hogy az eszköz mögött húzódó technológia, illetve maga az eszköz is nyílt forráskódú lesz a nem is oly távoli jövőben.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward