Lassan másfél hónap használat után minden reményen felül meg vagyok elégedve a Mi Band 4-gyel. Néhány apróságtól eltekintve ugyanis - amelyek egy részét remélhetőleg megoldják majd a következő frissítések - ismét egy nagyon jó kis eszközt rakott össze igen megfizethető áron a Xiaomi.
Igényes kijelző, hosszú üzemidő
A Mi Band 4 gyönyörű és egészen méretes - az előző verzióhoz képest majdnem kétszer akkora, dupla felbontású -, színes AMOLED-kijelzőt kapott, ami a fényviszonyoktól függetlenül remekül leolvasható, testre szabható és nagyon sok dolog elfér rajta. A különböző sportokhoz kötődő aktivitási információkon kívül például teljes szöveggel megjeleníti az sms-eket, a WhatsApp- és a Messenger-üzeneteket, az időjárási és a naptárértesítéseket, de a kapott e-mailek feladóját és tárgyát is kijelzi. (Ha még a levelek első sorát is megjelenítené, azzal számomra ez a funkció el is érné a tökéletes szintet, de mindent azért nem lehet elvárni egy ilyen olcsó eszköztől.)
A struktúra kinézetre nem nagyon változott a Mi Band 3-hoz képest: a töltéshez ki kell pattintani a szíjból a kapszulára hasonlító középső részt, amit aztán egy speciális végű USB-kábellel lehet tölteni. Utóbbinak érdemes nagyon biztos helyet találni, mert annyira ritkán kell tölteni az eszközt, hogy könnyen elfelejtődhet, hova is tettük hetekkel korábban a töltőt. A tesztelt példányt például az utolsó töltés óta 20 napja nyúzom, és bár pár napot leszámítva nem hordtam folyamatosan, még mindig 44 százalékos töltöttséget mutat. Átlagos használat – folyamatos viselés, fél óránkénti pulzusmérés és állandó Bluetooth-kapcsolat – esetén egyébként 20 nap körüli üzemidőt ígér gyártó.
Az alapszíj a megszokott fekete szilikon, de akinek ez esetleg nem tetszik, számtalan különböző anyagú és színű verziót szerezhet be hozzá. A kijelzőt karcálló, edzett üveg védi, ami eddigi tapasztalataim alapján tényleg jól bírja a strapát, és nem is nagyon koszolódik, de ha mégis, akkor is könnyen tisztítható.
Ami a funkciókat illeti, elődjéhez hasonlóan a Mi Band 4 is képes pulzust mérni, új optikai szenzora révén ráadásul egészen megbízható eredményeket ad, különösen, ha nem egyszer-egyszer, hanem rendszeres időközönként méretjük meg vele a szívfrekvenciát. Alapbeállításként csak lépést számlál, de az aktivitásmérő saját menüjéből kiválasztva egy sor másfajta tevékenységet is lehet vele monitorozni. A pulzusmérés és az alvásfigyelés beállításait a Mi Fit alkalmazáson keresztül lehet elvégezni, miután párosítottuk telefonunkkal az eszközt. Szintén a Mi Fitben tudjuk megnézni az eszköz által mért részletes adatokat és elemzéseket is az egyes tevékenységekhez.
Mélyvíz
És akkor jöjjön a lényeg, az aktivitások. A Mi Band 4-gyel futást, futópados edzést, biciklizést, sétát, általános edzést, és – végre! – úszást is monitorozhatunk. Utóbbi talán az eszköz legnagyobb újdonsága, én elsősorban ezért vettem meg, bár a jövőben futásnál is tervezem használni. Nyáron azonban leginkább úsztam, hogy mozogjak valamit, és ehhez kerestem valamiféle olyan eszközt, ami nem kerül vagyonokba, de azért megbízhatóan jelzi, hogy mennyi idő alatt mekkora távot teljesítettem, hogy lássam, fejlődöm-e.
Ezeket pedig abszolút tudja nyújtani a Mi Band 4, sőt! Az úszásnál először is a medence méretét kell beállítani (alapból az 50 méteres és a 25 méteres hosszokat jelzi itt, de 10–999 méter között bármilyen egyedi méret is beállítható), nyílt vízi úszást ugyanis még nem tud mérni a rendszer. Ezt a beállítást érdemes rajtra készen megtenni, mert ha rányomtunk a hosszra, egy 3 másodperces visszaszámlálás után már indul is a mérés. Az aktivitásmérő 50 méterig vízálló, felismeri a fő úszásnemet, és a távon és az időn kívül a tempószámot is méri, amiből aztán kétféle részletes grafikont és egy SWOLF-számot is generál. Utóbbi az időeredményt és tempószámot összesítve az úszás hatékonyságáról ad képet, és minél alacsonyabb, annál jobb úszónak minősülünk.
Az ilyen eszközöknél persze mindig kérdéses, hogy a mért az adatok mennyire tekinthetők pontosnak, és ezzel akadt is némi gondom, de sikerült rá megoldást találni. Az történt ugyanis, hogy míg az első két hétben a Mi Band 4 tökéletesen mérte a megtett távot, utána elkezdett megbolondulni. Hol teljesen pontosan mérte a hosszokat, hol kicsit többet rögzített. Eleinte nem volt túl nagy az eltérés, és mivel nem az olimpiára készülök, 10 százalékos hibahatárral még ki is egyeztem volna, de aztán elkezdett dupla távokat mérni, amin azért kicsit már elkeseredtem. (Cserébe persze a téves adatokkal kiváló SWOLF-számokat produkáltam, de ez annyira nem vigasztalt.)
Bár nagyon bíztam abban, hogy a következő frissítéssel megoldódik a probléma (amivel némi netes keresgélés alapján nem vagyok egyedül), minthogy az eszköz láthatóan tud jól mérni, csak nem mindig teszi meg ezt. Úgy tűnt, hogy annak egy időre búcsút mondhatok, hogy csak úgy becsobbanok a medencébe, és a Mi Band 4 meg majd leméri nekem, hogy adott idő alatt mennyit úsztam. Aztán mégis lett megoldás, ami jelenleg kiválóan működik. A trükk annyi, hogy úszás előtt újra kell bootolni az eszközt (More.../Settings/Reboot az aktivitásmérőn), és akkor szinte tökéletes, a legutóbbi edzés során például 2000 méteren mindössze 12 méterrel mért többet a ténylegesnél – de az is megeshet, hogy háton valóban ennyivel többet kalézoltam a medencében.
Úszózárat mindenhova!
Az úszás során egy külön erre szolgáló zár aktiválódik, aminek a feloldásához először felfelé, majd lefelé kell húzni a képernyőn megjelenő nyilakat (ezt azért részletezem, mert elsőre nem egészen egyértelmű, hogy mire is szolgálnak ezek). Ezt követően - és ez a többi tevékenységnél is így van - az alsó gombra kell először egyet koppintani, majd ugyanezt hosszan nyomni, hogy szüneteltessük vagy leállítsuk a mérést. Az aktuális aktivitási adatokat a Mi Band 4-en menet közben, illetve közvetlenül a mérés után lehet átfutni, utána pedig az eszközről ezek átkerülnek a telefonos alkalmazásba, ahol hosszú távon megőrződnek és még részletesebben tanulmányozhatók.
Az eszköz egyetlen nyilvánvaló hibája, hogy az említett úszózár más tevékenységeknél és alapüzemmódban nem aktív és nem is aktiválható. Ez azért gond, mert akadnak más vízisportok is az úszáson kívül (vízilabda, aquafitnesz, esőben vagy fröcskölő emberkékkel való kajakozás), amelyeket esetleg az ember általános edzésként szívesen rögzítene. De ezt nem nagyon lehet megtenni, mivel zár hiányában a víz érintése is aktiválhatja a menüpontokat, így elég néhány óvatlan mozdulat, és már le is állítottuk a mérést. Zuhanyzás közben pedig gyakorlatilag az egész menün képes végigzongorázni a rendszer, így mire észbe kapunk, azt látjuk, hogy már javában zajlik egy bringázás rögzítése.
Eddig az úszáson kívül evezés, foci, túrázás és aquafitnesz közben próbáltam (volna) ki az eszközt, és az említett hibától eltekintve nekem tökéletes. Nem hordom állandóan (gépelés közben kicsit zavar), de kifejezetten kényelmes, és amikor a folyamatos pulzusmérést meg az alvásfigyelést teszteltem, a második éjszakától más az sem zavart, ha ráfeküdtem. Amióta telefonom van, nincs karórám, de most bizonyos helyzetekben nagyon jól jön, hogy a csuklómra pillantva tudom nézni az időt, meg hogy a telefon elővétele nélkül is rögtön látom, ha üzenetem jött. És amit még kifejezetten várok, hogy futás közben erről fogom vezérelni a zenét, és nem kell menet közben a telefonnal és a zsebekkel/övtáskával szenvedni.