Az Apple a tervek szerint szeptemberben fogja az iPhone 15 szériát bejelenteni, de a friss pletykák már nem ennek kapcsán jöttek, hanem az iPhone 16-ról szólnak. Egyre sűrűbben lehet olyan híreket halani, melyek már a 2024-ben debütáló okostelefonokkal kapcsolatos fejlesztéseket taglalják.
Ezúttal arról számolt be egy hongkongi elemző, Jeff Pu, hogy az iPhone 16 Pro Max már nem egy, hanem kettő darab 48 MPixeles kamerával lesz felszerelve.
Tavaly az Apple először kezdett a szokásos 12 megapixelesnél nagyobb felbontású szenzort használni, az iPhone 14 Pro szériával került bevezetésre az új, 48 megapixeles főkamera. Az idei évben állítólag az lesz a nagy innováció a képalkotás terén, hogy az iPhone 15 Pro Max keretei között megjelenhet a periszkópos lencserendszer, az ultraszéles látószögű optikával szerelt egység viszont maradhat többnyire változatlan.
Jövőre viszont már a szélesebb látóteret nyújtó lencserendszerrel ellátott kamera kaphat egy jelentősebb fejlesztést. Jeff Pu elmondása alapján ugyanúgy 48 MPixeles érzékelő lesz az új kamera alapja, mint ahogy a főkamera is 48 megapixeles lesz. Azt azonban azért hozzá kell tenni, hogy az egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt a szenzort használja majd az Apple. Persze bízunk abban, hogy egy nagy érzékelő fog itt is előkerülni, és valóban komoly minőségi váltásnak lehetünk majd szemtanúi.
A periszkópos kamerát illetően azt lehet hallani, hogy csak az iPhone 15 Pro Max kapja majd meg, de az új ultraszéles látószögű megoldásnál más a helyzet. Pu forrásai szerint ezt a fejlesztés az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max egyaránt élvezheti majd, szóval a kisebb okostelefont választó vásárlók sem maradnak majd ki ebből, ami mindenképpen egy remek hír.
Főleg az iPhone 16 Pro esetében hozhat majd a jövő év komoly változást, ugyanis egy korábbi forrás arról számolt be, hogy az a modell is megkapja jövőre a periszkópos kamerát. Bízunk abban, hogy így lesz, de abban szinte biztosak vagyunk, hogy azért az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max között így is maradnak majd különbségek a kamerát tekintve.
Jeff Pu arról is beszámolt, hogy az iPhone 16 Próval az Apple a kapcsolati lehetőségeket tekintve is lényeges fejlesztéssel készülhet, ugyanis bevezetheti a Wi-Fi 7 támogatást. Az már szinte biztos, hogy az idei iPhone-okból kimarad majd az új generációs WLAN lehetőség, bár ezt egyre több androidos mobil biztosítja. A 2024-ben debütáló készülékekben viszont már ott lehet a Wi-Fi 7 is egyebek mellett.
A Wi-Fi 7 ugyanúgy 2,4, 5 és 6 GHz-es frekvenciatartományokat támogat majd, mint a Wi-Fi 6E jelenleg, viszont lényegesen nagyobb sávszélesség elérését fogja lehetővé tenni. Akár 10 Gbps fölé is mehetnek majd a mobilok megfelelő infrastruktúra mellett. Jól jöhet majd ez például olyankor, mikor két Apple eszköz között kell nagy méretű fájlokat, például 4K Ultra HD ProRes videofelvételeket mozgatni.
Azt is hozzátette Pu, hogy az Apple a bemutatót tekintve nem tervez eltérni a megszokott időponttól. 2024 szeptemberében kerülhet majd reflektorfénybe az új mobilcsalád.