Száguldás: képernyőn és úton

A brit fiatalok sokkal vakmerőbben vezetnek, miután autós videojátékokon játszanak derült ki egy felmérésből.

Száguldás: képernyőn és úton

A brit fiatalok sokkal vakmerőbben vezetnek, miután autós videojátékokon játszanak derült ki egy felmérésből.

A videojátékok közül is az erőszakos jelenetektől hemzsegő lövöldözős szimulációs játékokat (First Person Shooter) és az internetes, több ember által játszott játékokat (MMORPG) éri a legtöbb kritika a kormány, valamint a különböző gyermekvédelmi szervezetek részéről. Azonban a nemrégiben végzett brit felmérés egyértelműen kimutatta, hogy az autóversenyzős játékok éppoly nagy veszélyt jelenthetnek, mivel száguldozásra ösztönzik a fiatalokat. 

A BSM fent említett kutatása alapján egyértelműen elmondható, hogy azok a fiatalok, akik előzőleg autós játékokat játszottak, és úgy ültek a volán mögé, sokkal inkább hajlamosak a féktelen száguldásra az utakon is. Az eredmények kimutatták, hogy a megkérdezett 16 és 24 év közötti korosztály egyharmada valóban gyorsabban hajt. A 24 év alattiak 27 %-a pedig elismerte, hogy a játékok gyorsabb vezetésre és nagyobb kockázatvállalásra ösztönzik őket a valóságban is.

A vezetők egynegyede azt is bevallotta, hogy vezetés közben arra gondolnak, hogy egy szimulációs játékot játszanak – ez többnyire a férfiak körében fordul elő.

Robin Cummins, a BSM útbiztonsági konzulense a következőket tette hozzá: „A fiataloknak meg kellene tanulniuk, hogy az utak nem azonosak a virtuális valósággal.” A szakember azt is elmondta, hogy a felmérés eredményei egyértelműen azt bizonyítják, hogy az autós videojátékok a valóságban is ámokfutásra ösztökéli a vezetőket.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward