Shop menü

SZABÁLYSZEGŐ KOLLABORÁCIÓVAL SZÜLETETT SPECIÁLIS GALAXY MODELL

A Samsung korunk egyik radikális divattervezőjével összeállva alkotott új kivitelt az egyébként is extravagáns Galaxy Z Flip4-ből.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Szabályszegő kollaborációval született speciális Galaxy modell

A Maison Margiela és a Samsung a dél-koreaiak meglátása szerint eléggé távol áll egymástól, ezért ők maguk hivatkoztak erre a kollaborációra úgy, hogy „megtöri a szabályokat”. A Galaxy Z Flip4-ből több különleges variáns is készült mostanra, de az egészen biztos, hogy a mostani készülék talán a leglátványosabb ezek között.

Egyszerre sok és visszafogott a Galaxy Z Flip4 Maison Margiela Edition.

A Samsung az együttműködésben minden szempontból összehozta a hajtogatható masinát a divatcég által képviselt irányzattal. Új külsőt kapott a mobil, a grafikus felhasználói felülete is tartogat újítást, és a hozzá tartozó kiegészítők is különlegesek, egyedileg ehhez az eszközhöz készültek. A Galaxy Z Flip4 esetében a gyártó minden erjével azon van, hogy a fiatalokat célozza és az új generációs felhasználókat fogja meg, a Maison Margiela Edition pedig egyértelműen passzol ebbe a képéletbe.

Galéria megnyitása

A divatmárka jellegzetessége az az egyszerű fehér szín, ami az egész pakkon visszaköszön a burkolattól, a kiegészítőkön át a csomagolásig. Ugyanakkor az okostelefon házán vannak olyan vonalak, amik halványan, de kiemelik a belbecs mintázatát, az áramkörök és az antennák elhelyezkedését. Erre pedig még rá jön, hogy egy hosszú számsor is díszi a burkolatot.

Galéria megnyitása

Az áttetsző üveg alatt látható számsor nehezen értelmezhető annak, aki nem ismerti a Maison Margielát, de felfedjük a megoldás, még mielőtt valaki ezen gondolkodna a következő hetekben. Arról van itt szó, hogy minden szám egy termékkategória a márkánál, és itt a 11 van bekarikázva, ami a kiegészítőket takarja. Ez így rajta van minden terméken a márkánál, csak értelemszerűen más-más kategória bekarikázása mellett.

Az okostelefon bekapcsolását követően a felhasználókat egy olyan háttérkép fogadja majd, ami elsődlegesen a technológia iránt érdeklődők számára lehet izgalmas. Ugyanis a mobiltelefon belejének a képe látható itt monokrómban. Láttunk már hasonló megoldásokat, és egészen biztos, hogy lesznek majd olyanok, akiknek ez fogja felkelteni az érdeklődését. Persze az valószínű, hogy megvenni már nem emiatt fogják az okostelefont.

Galéria megnyitása

Az eszközhöz kettő limitált tok készült, az egyik egy egyszerű bőr tok, ami alapjában véve fekete, de ezt is lefestették fehérre, méghozzá szó szerint. És a divatosság jegyében nem is végeztek túlzottan alapos munkát, hogy még látványosabb legyen a dolog. A másik tok már elegánsabb, és nagyon szépen kidolgozott, ennek van egy akasztós karikája is, ami ugyancsak a dizájn részét képezi, mivel erre is felkerült a számsor, amin ismételten a 11-es szám van kiemelve, hiszen egy kiegészítőről van szó.

Galéria megnyitása

A Samsung Galaxy Z Flip4 Maison Margiela Edition december elsejétől lesz megvásárolható, és Európába is érkezik, de nem minden piacon lehet majd hivatalosan hozzájutni. Hogy mennyibe fog kerülni? Nos, ez egyelőre még előttünk is egy nyitott kérdés, de abban biztosak lehetünk, hogy többet kóstál majd a gyári mobilnál, ami egyébként már egészen jó áron hozzáférhető.

Neked ajánljuk

    Neked ajánljuk

      Tesztek

        Kapcsolódó cikkek

        Vissza az oldal tetejére