SwagBot: terepjáró robot, elsősorban mezőgazdasági célokra

Az új robot remekül boldogul a legnehezebb terepen is, hajtása pedig vízálló, így a mocsaras terület sem állítja meg.

SwagBot: terepjáró robot, elsősorban mezőgazdasági célokra

Ausztrál szakemberek új robotok kifejlesztésével próbálják megkönnyíteni a helyi mezőgazdászok, illetve farmtulajdonosok mindennapjait. A fejlesztéseket a Sydney Egyetem egyik professzora, Salah Sukkarieh vezeti, a csapat célja pedig az, hogy automatizált technológiát biztosítson a farmerek számára ahhoz, hogy a napi munkavégzés egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban történjen. A kutatásoknak az AFCR (Australian Centre for Field Robotics) ad helyet, a munkának pedig már látványos részeredményei is vannak.

A csapat nemrégiben megmutatta, mire képes legfrissebb robotjuk, a SwagBot, amely rengeteg dologra használható, speciális felépítése miatt pedig az extrém terepen sem mond csütörtököt. A SwagBot alapját egy speciális futómű adja, ami négy darab, egymástól függetlenül mozgatható karból áll. Az „X” alakban elhelyezett karok végeire négy függőlegesen mozgó csuklót szereltek, amelyek elektromotoroknak, valamint egy-egy keréknek adnak helyet. A kerekek önálló motort kaptak, így a szerkezet remekül szabályozható összkerékhajtással dolgozik, az egyes kerekek pedig a függőleges tengely mentén elfordíthatóak, így a robot nagyon precízen tud manőverezni – akár egy helyben is meg tud fordulni.

A futómű és a felfüggesztés jóvoltából akár vízen is képes átkelni a robot, a viszonylag nagy hasmagasság pedig a különböző akadályok hatékony kikerülését segíti. A speciális felfüggesztés másik végén, egy stabil platformon foglal helyet a vezérlést, illetve az érzékelőket és a kamerát tartalmazó doboz, ami strapabíró és időjárás-álló kivitelben érkezik. Az akkumulátor hosszú üzemidőt nyújt, a robot pedig sík területen akár 19 km/h-s sebesség elérésére is képes.

Az eszköz nagyon sok dologra fogható be: segítségével állatokat lehet terelni, utánfutót lehet elhúzni, de az állatok és a terep megfigyelésére is használható – igaz, az állatokat egyelőre inkább elüldözi, mintsem csendben megfigyeli.

A SwagBot mellett a csapat egyéb robotokat is fejleszt: készül majd betakarításra és gyommentesítésre használható Ladybird robot, valamint J3 Cub UAV is, ami gyomérzékelésre lesz jó. A SwagBot fejlesztése még zajlik, így a végleges termék a jelenlegi modelltől kisebb-nagyobb mértékben eltérhet majd.

A szakemberek úgy tervezik, egy-egy ilyen robot nagyjából annyiba kerül majd, mint a remek terepjárási képességekkel rendelkező quadok, amelyekkel a farmerek többsége jelenleg is rendelkezik. Ez 20 000 dollár körüli árat feltételez, de később majd pontosítják. A csapat szerint a farmerek már érdeklődnek a robotok iránt, végleges változataikat pedig nagyon várják.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward