Sun: IBM helyett Oracle?

Összesen 7,4 milliárd dollárt, tehát részvényenként $9,50-et ajánlott fel az Oracle a Sun-ért, miután az IBM elállt az üzlettől. Így amit ők kihagytak, az most az Oracle nagy nyereségévé válhat, hardver-oldalról is jelentősen megerősítve a pozíciójukat a szerverek terén.

Sun: IBM helyett Oracle?

Összesen 7,4 milliárd dollárt, tehát részvényenként $9,50-et ajánlott fel az Oracle a Sun-ért, miután az IBM elállt az üzlettől. Így amit ők kihagytak, az most az Oracle nagy nyereségévé válhat, hardver-oldalról is jelentősen megerősítve a pozíciójukat a szerverek terén.

Mint mondták, komolyan elkötelezettek mind a Java, mind pedig a Sun iránt, és jelentős összegeket fordítanának mindkét fejlesztési irányra. Ezzel együtt változatlanul Linuxot hsználnának továbbra is, viszont optimalizálnák az adatbázis-szoftvereiket Solaris-ra és a Sun hardvereire is.

Nagyban segítheti a megállapodást az a tény, hogy a két cég már eddig is közeli és jó "munkakapcsolatban" állt, miután a Sun már számos Oracle-szoftvert használt, amelyeknek pedig fontos alkotóeleme a Java. Előrejelzések szerint az üzlet gyakorlatilag azonnali haszonnal is járna, mivel már az első évben mintegy másfél milliárd dollárral fejelné meg az Oracle bevételeit.

A Sun igazgatótanácsa egyhangúlag elfogadta az ajánlatot, most már csak a részvényeseknek és az amerikai szabályozó hivataloknak kell rábólintaniuk az egyezségre - azt azonban még nem tudni, hogy ez mikorra várható. Amint azonban véglegessé válik az egyezség, az elszalasztott lehetőség nyomán az IBM - de még a Microsoft is - kétségkívül erőteljesebb konkurenciára számíthat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward