Stagnált az eladott mobiltelefonok száma 2012-ben

Elképesztő gyorsan változik a piac, a Huawei már a harmadik az okostelefon gyártók között. Az egyetlen stabil szereplő a Samsung volt tavaly.

Stagnált az eladott mobiltelefonok száma 2012-ben

Az IDC elemző vállalat összesítette az utolsó negyedév adatait is, ezzel teljes lett a 2012-es körkép. Az átfogó statisztikák között nem tobzódnak a meglepetések, de azért belefuthatunk néhány váratlan adatba.

Lássuk először, hogy mit hozott a negyedik negyedév az okostelefonok piacán. A Samsung és a Galaxy termékcsalád magabiztosan zárta az évet, az összes okostelefonból mintegy 29 százalékon szerepelt a vállalat márkajelzése, ami 63,7 millió készüléket jelent. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest ez komoly, 76 %-os növekedés. 2011-ben az Apple még az első tudott lenni ebben az időszakban, de mostanra jelentős hátrányba került és "mindössze" 47,8 milliós értékesítési adatot tudott felmutatni, ezzel pedig a teljes piac 21 százalékára tehetett szert.

Na és itt a meglepetés emberünk: a Huawei. A Huawei elképesztő hajrát mutatott be, és ugyan nagy lemaradással, de a harmadik helyet szerezte meg, mindezt úgy, hogy rögtön kettőt előzve ért el 10,8 milliós forgalmat. Ezzel az eredménnyel, majdnem megduplázta a tavalyi számadatot, akkor ugyanis 5,7 millió masina eladásáért feleltek. Mögöttük szorosan a Sony és a ZTE futott be (ebben a sorrendben), ők mind a ketten szinte azonos mennyiséggel - 9,8 és 9,5 millió - árasztották el a vásárlókat.

Az egész évet tekintve az okostelefonok között a Samsung és az Apple még nagyobb előnyt élvezett a tavalyi évben. A Samsung elképesztő, 129 százalékos növekedést produkálva futott be elsőként, és a kb. 216 millió okostelefonnal a teljes piac csaknem egyharmadát tette zsebre. Az Apple kezébe a teljes forgalom 19,1 százaléka vándorolt, ami nagyjából annyi, mint a 2011-es eredmény, ekkor 18,8 %-kal büszkélkedhettek. Az almás gyártó tehát éppen annyival nőtt, mint a piac. Mögöttük a Nokia sorakozott fel, aki folyamatosan, de már egyre lassabban veszít az eladásokból. Őt követi a HTC és a Research in Motion, akik szinte hajszálpontosan ugyanúgy szerepeltek. Ez a két vállalat 32,6 és 32,5 millió okostelefon eladást jegyezve iratkozhatott fel az első ötöst sorakoztató lista aljára.

Az okostelefonok száma 2012-ben 712,6 millióra nőtt 494,6-ról, ám ennek ellenére az összes eladott mobiltelefon mennyisége majdnem ugyanannyi, mint egy évvel előtte. Az elmúlt két év között mindössze 20 millió készülék döntött, pedig nem kevesebb, mint 1,73 milliárd mobil talált gazdára, ráadásul a piaci szereplők felállása is teljesen átrajzolódott. A nyertesek szerepét az Apple és a Samsung tölti be, akik a harmadik és az első helyet megszerezve 46 és 23 százalékos növekedést tudtak produkálni. Mindenki más bukott az első ötösben, a Nokia 19,5 %-ot, a ZTE 6,5-öt, az LG pedig 36,5 százalékkal lett szegényebb.

Idén ismét nagy változások jöhetnek. Az okostelefonok még nagyobb teret fognak meghódítani, ami ismét a "featurephone-ok" rovására mehet majd. Érkezik többek közt a Firefox OS, ami még lentebb tolhatja a kisokosok árhatárát. Továbbá ott a Nokia, aki éppen lendületbe jött a WP 8-cal, a RIM pedig hamarosan visszatérhet a nyeregbe, de itt azért még sok kérdés megválaszolásra vár.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward