Shop menü

STAGNÁL A GOOGLE HIRDETÉSI BEVÉTELE, ÉS ÍGY AZ EGÉSZ ALPHABET IS

Nem zárt túl jó negyedévet a Google, de a vártnál kicsit jobb a helyzet, és arról is beszélt a cég, hogy komoly MI fejlesztésekkel készül.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Stagnál a Google hirdetési bevétele, és így az egész Alphabet is

Éveken át gyorsan tudott növekedni az Alphabet, de a gazdaság belassulása a techcég teljesítményére is rányomta a bélyegét. Visszaesés ezúttal nem volt a bevételben, de ez nem igazán a hirdetési platformon múlt, a felhős szekció erősödése billentette a megfelelő irányba a mérleg nyelvét.

Egy évvel ezelőtt az Alphabet még 23 százalékkal volt képes éves szinten erősíteni, most ez 3 százalékra csökkent.

Egy évvel ezelőtt a vállalat 68,01 milliárd dolláros bevételt tudott elkönyvelni, míg most ez a szám 69,78 milliárd dollár volt. Ennek a mostani körülmények között már örülni lehet igazából, ugyanis sok olyan piaci szereplő van, aki bevételcsökkenést jelentett az év első három hónapját illetően. Ugyanakkor azt látni kell, hogy az Alphabet és azon belül a Google egy klasszikus módszert választott arra, hogy a növekedést tartani tudja: égette a nyereségét.

Több fronton is csökkentette a vállalat a profitját, és ezzel tudta fenntartani a partnerek érdeklődését. Azonban ennek következtében a cég működési profitja az egy évvel ezelőtti 20,09 milliárd dollárról 17,42 milliárd dollárra mérséklődött. Mivel most kevesebb volt a járulékos kiadása, így a nettó nyereség egy kicsit jobban alakult, 16,44 milliárd dollárról 15,05 milliárd dollárra apadt. Éves szinten 13,3 és 8,45 százalékos visszaesésekről beszélhetünk.

Az Alphabet ezúttal a teljes bevételének a 21,56 százalékát tudta profitra váltani, miközben 2022 első negyedévében ez az arány még 24% felett alakult.

A holding teljes bevételének továbbra is a Google reklámok adják a jelentős részét, ezek a Kereső és a YouTube ágazatokból származnak. Az általános Kereső és egyéb felületekből ezúttal 40,36 milliárd dollár jött össze, a YouTube pedig egy kisebb gyengülést követően, 6,69 milliárd dollárral tudott zárni, plusz ehhez jött még a Google Network teljesítménye 7,5 milliárd dollárral, így 54,55 milliárd dollár származott a reklámokból.

A Google egyéb dolgaiból, például termékek eladásából, most 7,45 milliárd dollár jött össze. A Pixel mobilok egyre jobban fogynak, ezen a téren a cég nagyon jó irányba halad, és a Nest eszközök is szélesebb közönséget tudnak elérni, de külön arról nem beszélt a cég, hogy ezekből mennyi bevétele származik.

Galéria megnyitása

Azt viszont megtudtuk, hogy a Google Cloud nagyon szépen pörög, mivel 7,45 milliárd dollárt hozott a konyhára, miközben egy éve még csak 5,82 milliárd dollár származott innen. Ennél is fontosabb hír, hogy a hosszú időn keresztül veszteséget „termelő” ágazat most nyereséges lett, és 191 millió dolláros profittal járult hozzá a kasszához.

A nagy veszteséget az Alphabet vállalati költségek formájában könyvelte el (3,29 milliárd dollár), ami vélhetően részben végkielégítések formájában ment el, mivel több mint 10 ezer embert küldött el a cég, és több havi fizetést adott a lapátra tett munkavállalóknak. Továbbá az „Other Bets”, jellemzően kísérleti projektek is elégettek 1,22 milliárd dollárt.

Az utóbbi időben a Google például mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekre költött nagyon sok pénzt. Ennek most még túl sok eredményét nem lehet látni, csak az előzetes hozzáféréssel próbálgatható Bardot tudja a cég felmutatni ígéretek mellett, de a Bard is olyan, hogy sokak szerint jobb lenne, ha nem lenne elérhető ebben a formában.

Galéria megnyitása

A pénzügyi beszámoló mellett elmondta a cég, hogy hamarosan megrendezésre kerül a Google I/O, és a fejlesztői konferencia egyik fő témája a mesterséges intelligencia és a benne rejlő lehetőségek kihasználása lesz. A cég arról már korábban beszélt, hogy bevetésre küld majd egy sor MI funkciót az irodai szoftverekben és a Workspace keretei között általánosságban is. Ezeken felül pedig a fejlesztői konferencián debütálhat több izgalmas új termék is, például bővülhet a Pixel termékcsalád immáron hajtogatható taggal is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére