Az SK Hynix egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett, ugyanis sorozatgyártásba küldte a világ első 128 cellaréteggel rendelkező 1 Tb-es 4D TLC NAND Flash memórialapkáját. Az esemény komoly fegyvertény, hiszen a 96 cellarétegből álló 4D NAND Flash lapka bejelentése óta még csak 8 hónap telt el, azaz igen komoly tempóban zajlik a fejlesztés.
Noha olyan 128 cellarétegből álló 1 Tb-es lapkát már többen is bemutattak, ami QLC NAND Flash alapokon nyugszik, azaz cellánként 4 bitet képes tárolni, TLC alapú termékből eddig ilyen nem került sorozatgyártásba, így az SK Hynix szerezte meg az iparági elsőséget. Az új lapka a 96 cellarétegre épülő megoldáshoz képest 40%-kal jobb termelékenységgel gyártható, ugyanis ezeknél a lapkáknál egy szilíciumostyára ennyivel több bit fér.
További jó hír, hogy a 4D Platformot – amelynek részleteiről már írtunk – sikerült továbbfejleszteni, azaz a gyártás során alkalmazott folyamatokat 5%-kal csökkentették, illetve több egyéb optimalizációt is bevetettek, amelyek összességében azt eredményezték, hogy az új technológiára történő átállás során 60%-kal sikerült csökkenteni a költségeket az előző technológiai átálláshoz képest, ami a befektetés megtérülésére igen pozitívan hat.Az 1 Tb-es 4D TLC NAND Flash chip a négy részre osztott (Four-plane architektúra) dizájnnak köszönhetően 1,2 V-os üzemi feszültség mellett 1400 Mbps-os adatátviteli sebesség elérésére képes. A kellően gyors és energiahatékony chip a közeljövőben több területen is feltűnhet majd, így a következő generációs okostelefonok, illetve a következő generációs üzleti SSD-k fedélzetén egyaránt szerepet kaphat.
A gyártó később UFS 3.1-es adattárolót is szeretne készíteni az újdonságból, amelyből az 512 Gb-es modellekhez képest csak feleannyi kell egy 1 TB-os tárhely biztosításához. Az 1 TB-os UFS 3.1-es megoldás várhatóan 20%-kal alacsonyabb fogyasztás mellett üzemel, mint a korábbi megoldások, maga a chip pedig mindössze 1 milliméter magas lesz.
Az SK-Hynix fejlesztőcsapata jelenleg a 176 cellarétegből álló 4D NAND Flash lapkák fejlesztésén dolgozik, amelyekkel tovább erősítheti majd versenyképességét. Arról egyelőre nincs hír, hogy a 178 cellarétegből álló lapkákat mikor mutatja be a cég, de ha a tempó változatlan marad, akkor már nincs messze a rajt sem.