Sokan kiakadtak a Google Chrome rejtett újítása miatt

A felhasználói aggályokra időközben a Google is reagált, így hamarosan megnyugtató megoldással érhet véget az ügy.

Sokan kiakadtak a Google Chrome rejtett újítása miatt

A Google Chrome legújabb változata szeptember elején jelent meg és több újítást is hozott. A Google a 69-es kiadással egyben a Chrome 10. születésnapját is ünnepelte, és ennek örömére több hasznos és fontos fejlesztés is érkezett. Egyről azonban elfelejtett említést tenni a cég, ebből pedig a napokban óriási felháborodás lett, ugyanis kiderült, hogy bármely Google szolgáltatásba történő bejelentkezés során a Chrome böngészőbe is automatikusan bejelentkeztet a rendszer, ilyesmire pedig eddig még nem volt példa.

A Chrome alapvetően nem igényli a bejelentkezést ahhoz, hogy használhassuk, így ez a funkció kényelmi kiegészítésképpen fogható fel, amit az használ, akinek szüksége van rá – egyáltalán nem kötelező. A felhasználók egy része a Chrome-ba való bejelentkezéstől alapból ódzkodik, ugyanis nem szeretnék, ha ezzel a Google hozzáférhetne böngészési előzményeikhez, illetve egyéb adataikhoz. Az ő hozzáállásuk érthető és igazából nincs is ezzel semmi baj – szabadon dönthetnek. Ezt a döntés sokan azért hozták meg, hogy távol maradhassanak a Sync szolgáltatástól, amellyel a böngészési előzmények és a sütik szinkronizálhatóvá válnak a különböző, Chrome webböngészőt használó eszközök között.

Az újítás, amiről elfelejtettek szólni...

Galéria megnyitásaIgen ám, de a Chrome 69-es változatától kezdve életbe lépett egy olyan változás, amiről a Google sehol sem tett említést. Ennek értelmében, ha bejelentkezünk akármelyik Google szolgáltatásba, a Chrome webböngészőbe is bejelentkeztet minket a rendszer, ami azért baj, mert erre nem kér engedélyt és tájékoztatást sem kapunkróla. Ugyan a Sync szolgáltatás ezzel még nem aktiválódik, de sokan attól tartanak, ha a Google egy ilyen változást szó nélkül, fű alatt bevezetett, akkor a bejelentkezett felhasználók esetében később a Sync szolgáltatást is gond nélkül, hasonló gyakorlat keretén belül aktiválhatja.

A titkolózás és a felhasználók szabad döntési jogának „elvétele” sokakban keltett rossz érzéseket, hiszen ezek a lépések alaposan aláássák a webböngészőhöz kapcsolódó biztonságérzetet. Hogy mégis miért volt erre szükség? A Google szakembereinek válasza szerint azért, mert az újítással elkerülhető, hogy egy-egy közösen használt konfiguráció esetében a Google szolgáltatásokból való kijelentkezést követően a Chrome-ba véletlenül bejelentkezve maradjunk. Az összekapcsolás miatt sok kellemetlenséget lehet elkerülni, és a ki- illetve bejelentkezések is kényelmesebben történhetnek. Például kisebb eséllyel fordulhat elő, hogy a megosztott gépen egy-egy keresést vagy weboldal-látogatást úgy ejtünk meg, hogy közben egy másik felhasználó bejelentkezve marad a Chrome-ban – ez ugyanis nem csak vicces, de kellemetlen pillanatokat is okozhat, amennyiben a Sync funkció aktív.

Ebben természetesen van logika, ugyanakkor az értesítés nélküli változtatás még így is problémás, hiszen teljesen másképp fogadnák a felhasználók, ha eleve tudnának az újításról – ha pedig szabadon eldönthetnék, hogy használni akarják-e vagy sem, akkor senkinek semmi kifogása sem lenne ellene.

A Google visszavonulót fúj

A Google a „népharag”, illetve a hatalmas média-visszhang láttán viszonylag hamar reagált a helyzetre. A fejlesztők megígérték, hogy frissítik az adatvédelmi irányelveket, hogy azok tükrözzék a változást. A Google Chrome következő, 70-es kiadásában megjelenik majd egy új beállítás, amellyel kikapcsolhatóvá válik az automatikus bejelentkeztetés, valamint a felhasználói kezelőfelület is változni fog, így egyértelműen jelezni fogja, hogy a Chrome-ba történő bejelentkezés még nem jelenti a Sync funkció automatikus engedélyezését.

Galéria megnyitása

A Google fejlesztői ezzel együtt egy másik, sokak által kritizált gyakorlatra is reagáltak. Eddig, ha a Chrome webböngészőn belülről kezdeményeztük a tárolt sütik törlését, a Google szolgáltatásokhoz kapcsolódó sütik megmaradtak. Erre a Google szerint azért volt szükség, hogy a felhasználók a sütik törlése után is bejelentkezve maradhassanak a Google szolgáltatásaiban. Pedig az „összes süti törlése” funkciónak nem az lenne a célja, hogy néhány kivétellel az összes süti törlődik, hanem az, hogy ha egyszer ezt kérjük, minden sütit töröljön a szoftver, a Google szolgáltatásokhoz tartozókat is.

A kritika jóvoltából a Google ezen a gyakorlaton is változtatni fog, vagyis az „összes süti törlése” opció használatával végre tényleg minden törlődni fog, aminek törlődnie kell, így a felhasználókat a Google szolgáltatásokból is kijelentkezteti a folyamat. Elég szomorú, hogy még ehhez is sok-sok kritika kellett.

A fentebb részletezett változások tehát majd csak a Chrome 70-es kiadásában debütálnak, ami október közepén válik elérhetővé.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap