Az AMD Wraith Max processzorhűtője eddig nem volt elérhető önállóan megvásárolható formában, hiszen az AMD csak az OEM partnerek számára szállította a terméket, valamint egyes esetekben az R7 1800X és R7 1700X processzorok mellé is csomagolták. Az utóbb említett processzorcsomagok drágábbak voltak, mint a CPU hűtő nélkül érkező kiadások, és szinte csak elvétve lehetett őket kapni.
A Wraith Max processzorhűtő a maga RGB LED alapú világításával, kompakt kivitelével, nagy hűtőteljesítményével és halk működésével hamar rabul ejtette az AMD rajongók szívét, így az érdeklődők elkezdték nyomás alá helyezni a gyártót: el akarták érni, hogy külön is megvásárolható legyen a termék, ne csak speciális CPU csomag részeként, vagy éppen komplett PC belsejében. Az első próbálkozásokra az AMD termékmenedzsere még nemleges választ adott, ugyanis a cég álláspontja az volt, hogy nem kiegészítők, hanem processzorok forgalmazására fókuszálnak, így nem akarnak külön processzorhűtő-értékesítéssel is bajlódni. Plusz azt sem akarják, hogy a külön megvásárolható AMD Max Wraith processzorhűtő közvetlen konkurenciát jelentsen különböző partnereiknek – ez volt a négy hónappal ezelőtti álláspont. Azóta komoly változás történt az ügyben, ugyanis a vásárlók felől érkező nyomás hatására az AMD tegnap úgy döntött, 59 dolláros áron mégis elérhetővé teszi a Wraith Max processzorhűtőt, így aki ezzel szeretné „megkoronázni” AMD-s konfigurációját, rövidesen megteheti.
A Wraith Max processzorhűtő egyébként Socket FM2+, Socket AM3+ és Socket AM4-es foglalatra egyaránt passzol, hűtőteljesítmény terén pedig 140 wattra képes, azaz sok esetben még némi tuning esetén is remekül helytállhat. A 92 milliméteres átmérőjű ventilátorra ellátott termék felső keretén RGB LED világítással rendelkező gyűrű található, ami USB tüskesoron vagy RGB LED tüskesoron keresztül egyaránt vezérelhető, ehhez csak egy ingyenes alkalmazást kell leölteni, de a nagy alaplapgyártók RGB LED alapú vezérlőivel is kompatibilis, így világítása adott gyártó szoftverén keresztül is vezérelhető. A friss levegőt lefelé fújó ventilátor elegendő légáramlást biztosít a VRM és a memóriamodulok számára, zajszintje pedig 38 dB(A) értéknél tetőzik.
A Wraith Max processzorhűtő tehát rövidesen szélesebb körben is elérhetővé válik, ára pedig 59 dollár lesz.