Snapdragon 821-gyel érkezik a legjobb Zenfone 3 Deluxe

Az ASUS több kivitelben is forgalomba bocsátja a Zenfone 3 Deluxe modellt, és ezek közül az egyik már a Qualcomm új csúcschipjét használja majd.

Snapdragon 821-gyel érkezik a legjobb Zenfone 3 Deluxe

Az ASUS május végén mutatta be a Zenfone 3 termékcsaládot, ami akkor három taggal került a kamerák kereszttüzébe. A Zenfone 3 mellett befutott az óriási képátlóval rendelkező Zenfone 3 Ultra, valamint a Zenfone 3 Deluxe modell, ami pedig egyértelműen a zászlóshajó szerepét hivatott betölteni. És ezúttal az utóbbinak fogjuk egy még újabb változatát megismerni.

A Zenfone 3 Deluxe a tavaszi rajtjakor a Snapdragon 820 besorolású központi chipet vonultatta fel, ami mostanáig a Qualcomm legizmosabb megoldása volt. Ez a helyzet azonban megváltozott, miután a Qualcomm bejelentette az MSM8996 lapka kipofozott, felújított változatát, az MSM8996 Prót, mely már a Snapdragon 821 szériába tartozik. Az ASUS azonnal kapott az alkalmon, és máris elmondta, hogy hamarosan érkezik a még jobb Zenfone 3 Deluxe modell, ebben pedig már a Qualcomm MSM8996 Pro kapja a főszerepet. Az új mobilban minden a csúcsra lesz járatva. Bár korábban arról volt szó, hogy a 256 GB-os UFS 2.0 tárhellyel ellátott készülék is a Snapdragon 820 központi chipnek ad majd otthont, de ez megváltozott, és a gigantikus, valamint villámgyors háttértárnak otthont adó gépezetbe került be az S821. Ráadásul a rendszermemóriának sem lesz szűkében az eszköz, ugyanis 6 GB-tal felvértezve futhat be a tervek szerint.

Az ASUS csúcsgépe szinte minden téren maradéktalan elégedettségre adhat majd okot. Az előlapot kitöltő 5,7 hüvelykes megjelenítő például legfeljebb azoknak okozhat némi keserű szájízt, akik VR headsetben is aktívan szeretnék alkalmazni a gépet, ugyanis ez „csak” natív Full HD felbontást fog felvonultatni. A hatalmas panel élvezni fogja az ASUS képjavítóinak jótékony hatását, ráadásul ez Super AMOLED technológiát alkalmaz, továbbá Gorilla Glass 4 védőüveg terül el előtte, és próbál arról gondoskodni, ha lehetőleg hosszú ideig karcmentes maradjon a felülete. Az ASUS az Android 6.0 operációs rendszerrel állítja itt csatasorba, ami vélhetően frissülni is fog az Android Nougat érkezését követően. A szoftveres felület igazán jól sikerült, a ZenUI bővelkedni fog az extrákban. A telefon kamerarendszere két főt számlál. Előre egy 8 MPixeles egység került, ami 85 fokos látószögű lencse mögött kapott helyet – ez F/2.0-s apertúrával büszkélkedhet. A főkamera a 23 megapixeles Sony IMX318 érzékelőt használja, ami PDAF támogatással dolgozik, de az ASUS megtoldotta lézeres fókuszrendszerrel is a gyorsabb és pontosabb működés érdekében. A LED villanó segítségét élvező modul hattagú optikája el lett látva négytengelyes OIS támogatással, ami már eleve jó hatékonysággal előzheti meg a remegést, bemozdulást, de a biztonság kedvéért még egy 3 tengelyes elektronikus stabilizálás (EIS) is került bele.

Az eszköz 4G LTE modemmel érkezik, ami támogatni fogja a VoLTE technológiát is. Ezen felül ki kell még emelni a Zenfone 3 Deluxe kapcsolati képességei között a Bluetooth 4.2 modult és az NFC-IrDA párost is. Két SIM kezelésére képes a masina, de a második hálózati kártyának a microSD memóriakártyával kell osztozni a helyen (bár ekkora tárhely mellett ez talán nem okoz majd gondot). A készülék rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval, és az ASUS arra is kitért, hogy a hangrendszere sem mindennapi: van a kelléktárában egy különleges sztereó hangszórópáros és egy NXP erősítő is. A remek anyaghasználatnak örvendő konstrukció a legvastagabb pontján is csak 7,5 milliméteres, a peremeknél pedig még kecsesebb, így kézben tartva pengevékony érzést nyújt. A 170 grammos tömegű Zenfone 3 Deluxe talán legsarkalatosabb pontja az akkumulátora, hiszen csak egy 3000 mAh-s telepről beszélhetünk, ami igazából már egy kisebb mobil esetében sem nevezhető kiemelkedőnek, nem még egy 5,7 colos phabletnél, ami csúcshardvert vonultat fel. Öröm az ürömben, hogy támogatja a Quick Charge 3.0 gyorstöltést, ami a BoostMaster eljárással kiegészülve még hatékonyabb működést fog lehetővé tenni.

Az ASUS Zenfone 3 Deluxe már 500 dollárért cserébe is hozzáférhető lesz, de az a készülék még „csak” 4 GB-nyi RAM-ot és 32 GB-os adattárolót vonultat fel a Snapdragon 820-szal karöltve. Lesz egy köztes Deluxe is 128 GB-tal ellátva, ezért 560 dollárt kell majd kifizetnie a vásárlóknak. De mennyibe kerül a hírünk alanya? Nos, a Snapdragon 821-gyel ellátott okostelefon a 6 GB-os RAM-mal és a 256 GB-ra hizlalt tárhellyel már csaknem 800 dollárt fog kóstálni (780 dollár), szóval a piac legdrágább készülékei közé fog besorolni – persze egyáltalán nem indokolatlanul.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward