A Samsung évekig készült arra, hogy összehajtható okostelefont tegyen le azt asztalra, és a Galaxy Foldot már tavaly megvillantotta, de a jelek szerint így sem sikerült egy megbízhatóan működő eszközt alkotni. Ez óriási presztízsveszteség lehet a vállalatnak, és nem kizárt, hogy a Huawei beelőzi majd a saját megoldásával, a Mate X-szel.
A Samsung eredetileg április 24. és 26. között kezdte volna el a Galaxy Fold szállítását egyebek mellett Kínában, az Egyesült Államokban, valamint Dél-Koreában, és néhány hete még úgy tűnt, hogy teljesen zavartalanul, időben elrajtolhat az okostelefon, most viszont olyan közleményt adott ki a vállalat, amiben gyakorlatilag elismeri, hogy egyáltalán nem tudja, mikor kezdődhet el a szerkezet kiszállítása. A Galaxy Fold többféle kijelzőt érintő problémával is küzd, és igazán kínos az ügyben, hogy erre nem a Samsung jött rá, hanem az a maroknyi tesztelő, aki egy héttel az eredetileg tervezett rajtot megelőzően már megkapta a mobilt, hogy elkészíthesse a beszámolóját az indulás pillanatára. A lapoknak kiküldött okostelefonok több esetben is meghibásodtak különböző okokból 1-2 napos használatot közvetően. A beszámolók alapján volt, amikor az érintett tesztelő hibázott, de olyan esetet is regisztrált a vállalat, mikor normál használatban ment tönkre a gépezet.
A dél-koreai alakulat az első hibás masinák hírére még úgy reagált, hogy ezek a gondok csak az előzetes tesztelésre szánt megoldásokat érintik, és a Galaxy Fold kiszállítása a tervezett időpontban elkezdődik majd. Viszont néhány nappal később a Samsung mégis úgy határozott, hogy az utolsó pillanatban lefújja a Galaxy Fold debütálását, így nem került forgalomba a termék április végén. A cég akkor azt mondta, hogy legfeljebb pár hetes csúszás lehet, és úgy gondolja, hogy májusban már elérhetővé válik a méregdrága, 1980 dolláros okostelefon. Most viszont a Samsung azt kommunikálja, hogy egyáltalán nem lehet tudni, hogy mikor futhat be a kész hajtogatható mobil.
A vállalat elektronikus levélben tájékoztatja azokat a felhasználókat, akik előrendelést adtak le a csaknem 2000 dolláros szerkezetre, hogy az előrendelési szándékukat automatikusan visszavonja a cég, ha belátható időn belül nem tudja megkezdeni a szállítás, illetve nem jelzi az érintett, hogy mindenképpen igényt tart a rendkívüli újdonságra. Május 31-ében határozta meg azt az időpontot a Samsung, amikor visszavonja mindenkinek az előrendelését, aki addig nem jelzi, hogy mindenképpen igényt tart a gépezetre, és hajlandó tovább is várni.
A Samsung számára azért is fontos lenne, hogy minél előbb kipofozz a Galaxy Foldot, mert jelen állás szerint a Huawei ott van a sarkában. A vállalat legnagyobb riválisa elvileg az eredeti tervek szerint el tudja majd indítani a Mate X-et, ami azt jelenti, hogy júniusban lehet számítani az érkezésével. És bár a Mate X még drágább, mint a Galaxy Fold, az első benyomások alapján több érdeklődőnek a tetszését váltotta ki.