A Honor néhány hónapja bejelentett MagicBook 15-ös noteszgépe végre napokon belül elérhetővé válik Magyarországon is, ami sokak számára lehet jó hír, hiszen felszereltség és ár terén egész ütőképes kínálatot hozott össze a gyártó. A 15,6 hüvelykes képátlójú Full HD kijelzővel ellátott notebook esetében igen vékony, mindössze 5,3 milliméteres kávát alakítottak ki, ami főként annak köszönhető, hogy a kijelző felett helyet foglaló webkamerát a billentyűzetre költöztették, ott is a funkcióbillentyűk sorában bújik meg.
Ez nem csak a kijelző kávájának elvékonyítása miatt lehet jó hír, hanem azért is, mert a kamera csak akkor bukkan elő, ha használjuk, így használaton kívül nem lehet rajta keresztül észrevétlenül kémkedni. A speciális dizájnnak köszönhetően a készülékház 87%-át foglalja el a kijelző, ami egyébként 180 fokban kihajtható.
Az elegáns ház kellően vékony és könnyű lesz, hiszen csak 1,53 kilogrammot nyom a mérlegen, vastagsága pedig mindössze 16,9 milliméter. Hogy mit lapul belül? A korábbi bejelentés alapján már nem túl nagy meglepetés, hogy az AMD RZYEN 3000-es sorozatú mobil APU egységének, a RYZEN 5 3500U modellnek szavazott bizalmat a Honor.
Ez egy ZEN+ processzormagokkal és VEGA sorozatú iGPU-val szerelt megoldás, amelynél 2,2 GHz-es magórajel és 3,8 GHz-es boost órajel van érvényben a CPU esetében, míg az iGPU 8 CU tömbje maximum 1200 MHz-en ketyeg.
A 15 W-os TDP kerettel dolgozó processzor mellé 2 x 4 GB-nyi DDR4-es fedélzeti memória került, az adatok tárolását pedig egy PCI Express csatolófelülettel ellátott, NVMe protokollt használó 256 GB-os SSD végzi. Az említett hardvert egy 42 wattórás akkumulátor szolgálja ki, amivel egyetlen teljes töltés hatására akár 8 órányi üzemidő is elérhető, természetesen a használat módjától függően.
Jó hír, hogy a lemerült akkumulátort nagyjából 30 perc alatt tölthetjük fel 53% környékére, ami sok esetben jelenthet könnyebbséget, ha éppen rohanni kell valahova. Az akkumulátort egyébként USB-C porton keresztül lehet tölteni, a csomag része egy 65 W-os USB-C portos töltőadapter is.
A noteszgép csatlakozói közé egy HDMI port, egy USB 3.0-s és egy USB 2.0-s port, valamint egy USB 3.1 Type-C port található, de egy TRRS rendszerű 3,5 milliméteres Jack Audió csatlakozót is rejt a ház. A Honor MagicBook 15 mellé Windows 10 operációs rendszer, valamint egy hónapos Office 365 próba előfizetés is jár. Az ezüst színben érkező notebook május 20-tól kerülhet a hazai üzletek polcaira, ajánlott végfelhasználói ára 219 990 forint lesz.