Robbanás előtt a Windows 8 alapú táblák szegmense?

A Windows alapú táblák népszerűsége több tényező miatt emelkedhet, ha minden úgy alakul, ahogy az elemzők várják.

Robbanás előtt a Windows 8 alapú táblák szegmense?

Évek óta az Android és az iOS alapú táblák uralják a piacot, Windows alapú társaik pedig lemaradva, elég csekély piaci részesedéssel követik őket. Az Apple hatalmas mennyiségben értékesíti iPad sorozatú tábláit, Android alapú megoldásokból pedig rengetegféle van jelen a piacon, így bőven van miből választani. Az előzmények alapján tehát kevesen gondolnák azt, amit az elemzők állítanak: 2014 a Windows operációs rendszerrel ellátott táblagépek éve lesz.

Több elemző is úgy véli viszont, hogy idén a Windows 8-as táblák nyerik majd a versenyt. Az Aberdeen Group elemzője, Andrew Borg ezzel együtt úgy látja, az üzleti szegmensben a Microsoft elveszti majd a küzdelmet. Ebben a szegmensben a "Bring Your Own Device (BYOD) – hozd a saját eszközödet" kezdeményezés jelenthet sikert a Microsoft számára, amelynek keretén belül a vállalatok alkalmazottai saját eszközeiket foghatják be céges munkára – persze meghatározott szabályok betartása mellett. E szegmens tábla részlegét korábban az Apple uralta az iPad táblákkal, a második helyet pedig az Android alapú megoldások foglalták el.

A Windows alapú x86-os táblák az üzleti felhasználók számára azért lehetnek vonzóak, mert ezeken futnak azok az alkalmazások, amik a noteszgépeken és az asztali számítógépeken – így például a Microsoft Office teljes értékű változatát is gond nélkül használhatják ezeken az eszközökön. A Gartner előrejelzése szerint a táblák szegmensében az idei év folyamán hatalmas, 47% körüli növekedés várható. A PC piac ezzel egy időben stagnálni fog.

A fentebb említett dolgok mellett azért is népszerűbbé válhatnak a Windows 8 alapú táblák, mert a Windows 7 alapú konfigurációk kivezetésre kerülnek, illetve kerültek a piacról. A Windows 8 alapú táblák kedvező ajánlott végfelhasználói áraikkal vonzó alternatívák lehetnek a Windows 7 alapú konfigurációk helyettesítőiként.

Érdekesség, hogy a Microsoft idén az üzleti szegmens teljes BYOD részének immár 90%-át uralhatja majd, ami a jelenlegi 75%-hoz képest komoly előrelépés.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward