Az Alcor ZEST termékvonal az elmúlt időszakban több frissítésen is átesett, most például a GEM (prémium) szériát vezető eddigi csúcsmodell került leváltásra. A vállalat zászlóshajójának képében mostantól a Q933R tetszeleg, ami reményeik szerint mind minőségileg, mind pedig a teljesítményét és a tudását tekintve megfelel majd az elvárásoknak.
A készülék kézbevételét követően azonnal örömmel konstatálhatjuk az első pozitívumot, ugyanis a ház szálcsiszolt alumíniumból készült. A szürke borítás alatt egyebek mellett egy RockChip lapkával futhatunk össze: az RK3188 négy Cortex-A9 maggal támad, melyek 1,6 GHz-es órajelen üzemelnek, valamint a hasonlóan négymagos, 533 MHz-es frekvencián tevékenykedő Mali-400-as grafikus processzor is kiveszi a munkából a részét. A SoC mellé itt 2 GB-nyi operatív tár került, ami kellően nagy a magas szinten űzött multitasking esetében is, így az Android 4.1 Jelly Bean rendszer a legtöbb esetben biztosan rezzenéstelenül tűri majd a strapát.
A táblagép megjelenítője 9,7 hüvelykes képátlójú, IPS technológiát használ és a felbontását tekintve a jelenlegi iPaddel vetekszik, hiszen ez is 2048 x 1536 képpontot vetít elénk. A vezérlése is kellően pontos lesz, mivel akár mind a 10 ujjunk mozgását is képes "szemmel" tartani. Az Alcor újdonságából két változat készül, az alap modell 16 GB-os háttértárral indul a vásárlók kegyeiért, ám ha valaki ezt kevesellné, hazavihető 32 GB-tal is a Q933R - a bővítés lehetősége a viszonylag nagy méret ellenére is adott, így bátran használhatjuk a microSD kártyánkat is.
A kapcsolati képességek között semmi pluszt nem fedezhetünk fel, a tabletek esetében megszokott Bluetooth és WLAN párosa vár ránk - az előbbi a Bluetooth 4.0, míg az utóbbi a 802.11n előírásoknak megfelelő képességekkel bír. Kamera került előre és hátra is, de mind a kettő visszafogott tulajdonságokkal rendelkezik: a videócsevegéseinket VGA felbontásban közvetíti, fotózni pedig 2 megapixelben tudunk. A keretre került egy mini-HDMI kimenet is, így aztán a filmezés nagyobb kijelzőre kötve sem jelent vele gondot. A készülékház átlagos, 240 x 178 x 9,9 milliméter a térfogata, a súlya viszont kiemelendő, mivel az 582 grammjával az iPadtől is könnyebb. Az üzemideje sajnos nem ismert - és sajnos a leírás szerint izmos telep valós kapacitására sem derült fény.
Az Alcor ZEST Q933R szürke színbe öltöztetve vásárolható meg. Az ára nagyjából 70 ezer forint körül alakul az alap, 16 GB-os modell esetében. Ha a nagyobb háttértárra tartunk igényt, akkor kb. 85 ezer forintos vételárral kell számolnunk, de így már kapunk egy ízléses, valódi bőr tokot is a csomaggal.