Shop menü

REMEK KAMERÁVAL ÉRKEZIK AZ XPERIA XA1 ÉS AZ XA1 ULTRA

A Sony új középkategóriás mobiljai fotózásban kiválóan fognak teljesíteni, de sajnos akad árnyoldaluk is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Remek kamerával érkezik az Xperia XA1 és az XA1 Ultra

A Sony két érdekes középkategóriás okostelefont is a kamerák kereszttüzébe állított a Mobile World Congress-en. Az Xparia XA1 és az Xperia XA1 Ultra nemcsak a nevében hasonlít egymásra, hanem a képességeiket figyelembe véve is, de ahogy azt az alábbiakban láthatjuk majd, elég jelentős különbségek is megfigyelhetőek közöttük.

Az Xperia XA1 páros ugyanolyan megjelenéssel jön, a dizájnt tekintve ezeket a mobilokat is a Sony egyszerűsége és letisztultsága jellemzi. Amit mindenképpen ki kell emelni, hogy a tervezők szinte teljesen eltüntették az okostelefonok oldalán a peremet, ahol vége a kijelzőnek, ott már a keret kezdődik, ami szintén elég vékonyra lett szabva. A Sony edge-to-edge kialakításról beszél, és meg kell hagyni, hogy elég meggyőző a végeredmény mindkét XA1-nél. A mobilok az Android 7.0 operációs rendszerrel kerültek bemutatásra. A Nougat a japán alakulat révén a megszokottnál is letisztultabb megjelenéssel áll majd az érdeklődők elé, akik nagyon sok extrát kapnak, egyebek mellett olyan alkalmazásokat és szolgáltatásokat is, melyek a Sonyhoz köthetőek.

A szerényebb készülék egy 5 hüvelykes kijelzővel érkezik, ami mindössze 1280 x 720 képpontos felbontású, de ekkora méretben ez már elfogadható képminőséget eredményez. A Xperia A1 Ultra esetében már a névből sejteni lehet, hogy hatalmas megjelenítővel érdemes számolni, és tényleg így van, ez a készülék már egy 6 colos, Full HD panellel várja, hogy munkába állhasson. A Sony mindkettő okostelefonnál IPS kijelzőnek adott lehetőséget, és ezek egyaránt meg lettek toldva különböző képjavító eljárásokkal, ahogy azt a vállalattól már megszokhattuk. A két eszköz főkamerája azonos, mindketten megkapták az Xperia XZ csúcsmodell remek fotók készítésére alkalmas modulját. A 23 megapixeles, 1/2.3 hüvelykes méretű Exmor RS érzékelőre épülő egységről beszélhetünk, ami a hibrid autofókusz rendszernek köszönhetően minden körülmények között képes lesz egy szempillantás alatt beállítani az élességet. Ez az egység meg van toldva egy LED-es vakuval, a SteadyShot optikai képstabilizálással, a lencserendszere (24 mm) pedig F/2.0-s rekesznyílással dolgozik. Az Xperia XA1 előlapi kamerája 8 MPixeles szelfik készítését teszi lehetővé; ez a modul 1/4 colos Exmor R érzékelőn alapul és F/2.0-s az apertúrája. Az Xperia XA1 Ultra pedig még a szelfizésben is kiemelkedően fog teljesíteni, ugyanis ennek a frontján már egy 16 megapixeles képalkotó bukkant fel, ami 1/2.6 hüvelykes és az F/2.0-s lencserendszere még optikai képstabilizálással is szolgál, illetve került mellé LED-es segédfény.

Az Xperia XA1 páros ugyanarra a MediaTek központi chipre épül, a Helio P20 bizonyíthat a készülékekben. Ez a nyolcmagos lapka nagyon jó hatékonysággal végzi majd a dolgát, hiszen már 16 nm-es csíkszélességen készül és csak Cortex-A53 magok vannak benne, de a sebességfelelős klaszter akár 2,3 GHz-ig is elmehet. A grafikus feladatokat ebben a chipben a Mali-T880 MP2 IGP hivatott végrehajtani, ami szintén jól fog teljesíteni. Az Xperia XA1 3 GB-nyi rendszermemóriával felvértezve jön, míg az Xperia XA1 Ultra esetében már 4 gigás RAM-ról beszélhetünk, ami biztos, hogy mindenre elegendő lesz. Ami a tárhelyet illeti, az Xperia XA1 csak 32 GB-tal lesz megvásárolható, a phabletből viszont már készülni fog a 32-es mellett 64 GB-os változat is. Persze van bővítési opció, így ha a beépített adattároló esetleg megtelik, akkor sem kell a felhasználónak meghúzni a nadrágszíjat. A kapcsolati lehetőségek terén már ugyanazt adja elő a duett: van a mobilok kelléktárában 802.11a/b/g/n WLAN, Bluetooth modul LE kiterjesztéssel, NFC chip, A-GPS vevő és persze 4G LTE hálózati modem is, amelynek köszönhetően akár 300 Mbps-os letöltési sebesség is elérhető. Opcionálisan mindketten megvásárolhatóak lesznek kettő SIM kezelésére felkészítve is, így még több ember érdeklődését kelthetik fel.

Furcsa módon ezek a mobilok nincsenek megtoldva ujjlenyomat-olvasóval, pedig ez a biometrikus szenzor valószínűleg már szinte minden konkurens okostelefonon ott díszeleg valamilyen formában. Továbbá a C-típusú USB csatlakozót is csak az Xperia XA1 Ultra kapta meg. Az Xperia XA1 térfogata mindössze 145 x 67 x 8 milliméter, a tömege pedig 143 gramm, ezzel ellentétben az óriási kijelzőt felvonultató Ultra modell már 165 x 79 x 8.1 milliméteres vonalakkal rajzolható körül, és ez a vas nem kevesebb mint 188 grammos súllyal „büszkélkedhet”. Az Xperia XA1 egy 2300 mAh-s akkumulátorral indult az útjára, az Xperia XA1 Ultra pedig már egy 2700 mAh kapacitású telepet foglalt keretbe. Nem tudjuk, hogy milyen oknál fogva, de a Sony alaposan elmérte az akkukat, így nem lennénk meglepődve, ha kifejezetten gyenge üzemidőt nyújtanának az új mobilok. Öröm az ürömben a Pump Express+ 2.0 gyorstöltési technológia megléte, ennek köszönhetően legalább hamar újult erőre kapnak a gépezetek. Ezek az eszközök egyaránt elérhetőek lesznek fekete, fehér, arany és rózsaarany kivitelekben.

A Sony Xperia XA1 és az Xperia XA1 Ultra nem egyszerre kerül forgalomba, először az Xperia XA1 debütál majd, és csak jócskán lemaradva futhat majd be az Ultra jelzővel illetett óriás. Az Xperia XA1 április 26-án fog a boltok polcain landolni és 300 dolláros összeg szerepel majd a neve mellett, az XA1 Ultra pedig majd valamikor nyáron jön, és nem meglepő módon az ára nem ismert.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére