Shop menü

REKORDOKKAL ZÁRULT AZ NVIDIA MÁSODIK PÉNZÜGYI NEGYEDÉVE

Szinte az összes részleg növekedést produkált, egyet leszámítva, amelynek teljesítménye alaposan visszaesett a kriptovaluták iránti érdeklődés csökkenése miatt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Rekordokkal zárult az Nvidia második pénzügyi negyedéve

Napvilágot látott az Nvidia legfrissebb pénzügyi jelentése, amely a cég 2019-es pénzügyi évének második negyedéves adatait tartalmazza. A számok rendkívül jó képet festenek: szinte minden szegmensben sikerült növelni a teljes árbevételt, az összesített eredmények pedig minden eddiginél jobbak.

A második pénzügyi negyedév folyamán 3,12 milliárd dollárnyi teljes árbevételt könyvelhetett el a vállalat, ami az előző év azonos időszakához képest 40%-os javulást képvisel. A nettó bevétel szintén kiválóan alakult, hiszen 1,101 milliárd dollárt tett ki, vagyis éves szinten 89%-kal nőtt. A részvényenkénti nyereség szintén magas, hiszen 1,76 dollárt tesz ki, vagyis éves szinten 91%-os javulást mutat. A fentiek fényében úgy is tűnhet, hogy az egy évvel ezelőtti eredmények nem voltak igazán jók, de ez abszolút nem igaz, hiszen a 2018-as pénzügyi év második negyedévét is kiváló eredményekkel zárta a cég – a teljes árbevétel akkoriban éves szinten 56%-kal javult, ami nem elhanyagolható előrelépés.

Galéria megnyitása

Az egyes részlegek teljesítményét boncolgatva azt láthatjuk, hogy a gamer részleg még mindig húzóágazatként teljesít. Az aktuális negyedév folyamán 1,805 milliárd dollár folyt be ebből a részlegből, vagyis éves szinten 52,2%-ot javult az eredményt, ami igazán jól hangzik, hiszen a kriptovaluta-lufi éppen kipukkanóban van, azaz a GPU alapú bányászat iránt rohamosan csökken az érdeklődés.

A professzionális vizualizációval foglalkozó részleg teljes árbevétele ezúttal 19,6%-kal nőtt, így 281 millió dollárra rúgott. Érdekes lesz látni, hogy a következő negyedéves eredmények hogyan alakulnak majd ebben a részlegben, hiszen a vállalat a napokban mutatta be forradalmian új Quadro RTX videokártyáit.

Az adatközpontok szegmensében továbbra is komoly növekedés mutatkozik, hiszen a 760 millió dolláros teljes árbevétel éves szinten 83%-os növekedést jelent. Ebben az eredményben komoly szerepet játszanak a Volta alapú termékek és a DGX rendszerek eladásai, valamint az is, hogy a vállalat folyamatosan új felvevőpiacokat keres professzionális termékei számára.

Az autóipar kiszolgálásával foglalkozó részlet már szerényebb, 13%-os mértékben növekedett, azaz 161 millió dolláros teljes árbevételre tett szert. Ebben a szegmensben a növekedés nem olyan gyors, mint egyéb szegmensekben, de a vállalat termékei iránt érdeklődnek az egyes autógyártók, így a kínálat is folyamatosan fejlődik.

Galéria megnyitása

A sok pozitívum után némi negatívumról is szót kell ejtenünk. Az OEM&IP részleg teljesítménye jelentősen visszaesett, ugyanis a kriptovaluta-bányászat iránti igények alaposan csökkentek, így az OEM rendelések is elmaradtak. Noha korábban 100 millió dolláros bevételt vártak ennél a szegmensnél, ez sajnos nem jött össze, ugyanis csak 18 millió dollárnyi teljes árbevétel folyt be a kasszába, ami 70%-os visszaesést jelent. Ez a gamerek számára persze nem feltétlenül rossz hír, hiszen végre könnyebben és olcsóbban lehet majd videokártyához jutni, ha a kriptovaluta-bányászok nem vásárolják fel a videokártya-raktárkészleteket.

Az Nvidia pénzügyi szakemberei a következő pénzügyi negyedév folyamán 3,25 milliárd dolláros teljes árbevételre számítanak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére