Rekord pénzügyi eredmények Nvidia módra

Az Nvidia az utóbbi időben remekül teljesít, ugyanis zsinórban már a második pénzügyi negyedéve zárult rekord eredménnyel.

Rekord pénzügyi eredmények Nvidia módra

A vállalat harmadik pénzügyi negyedéve - mint arról korábban már beszámoltunk - remekül zárult, ám most a negyedik pénzügyi negyedév eredményei is napvilágot láttak, amelyekkel ismét rekordot döntött a vállalat. Hab a tortán, hogy nem csak a negyedik pénzügyi negyedév, hanem a január 27-én véget ért komplett 2013-as pénzügyi év is rekord eredménnyel zárult, így a vállalat illetékesei most joggal ünnepelhetnek.

A negyedik pénzügyi negyedév mutatói látványosan jobbak lettek, mint az előző pénzügyi év azonos időszakában felmutatott teljesítmény: mind a teljes árbevétel, mind pedig a profit jelentősen magasabb lett.

A teljes 2013-as pénzügyi évet vizsgálva szintén remek a helyzet: teljes árbevétel tekintetében rekordot döntött a cég, igaz, azért a profit egy picit rontja a képet, hiszen az alacsonyabb lett, mint amit az előző pénzügyi év folyamán sikerült elérnie a cégnek.

Jen-Hsun Huang, az Nvidia elnök-vezérigazgatója az eredmények tálalásakor egyenesen azt mondta, hogy az Nvidia történetének legjobb évén van túl. A cég első embere szerint a szignifikáns piaci szembeszél ellenére is nőtt a vállalat teljes árbevétele, marginja és készpénzállománya.

A jelenlegi pénzügyi negyedév várhatóan már szerényebben alakul majd, ugyanis a teljes árbevétel már "csak" 940 millió dollár lesz, legalábbis a cég pénzügyi szakemberei erre számítanak. Ez a kijelentés azért is érdekes, mert az elemzők 1,067 milliárd dolláros teljes árbevételt várnak, a cég előző pénzügyi évének első negyedéve pedig 962 millió dolláros teljes árbevétellel zárult. Elég komoly a kontraszt.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward