Rekord negyedévet zárt a Xiaomi, de a mobilok gyengélkedtek

A Xiaomi szekere látszólag jól fut, ám nem lehet azt kijelenteni, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Rekord negyedévet zárt a Xiaomi, de a mobilok gyengélkedtek

A világ legnagyobb mobilgyártójaként számon tartott Xiaomi lényegében hozta azt, amire az elemzők is számítottak előzetesen, rekord negyedévet produkált. De a vállalatnak az okostelefonos forgalma jelentősen csökkent, és ezért olyan területekről kellett jövedelmet szereznie, amik korábban szerényebb bevételt produkáltak. Lényegében hasonló helyzetben volt a Xiaomi, mint az Apple.

A kínai óriásvállalat a harmadik negyedévet 53,7 milliárd jüanos bevétellel zárta, ami átszámítva az aktuális árfolyamon, 7,65 milliárd dolláros összeget jelent. Ez lényegében éppen annyi, mint amire az elemzők számítottak, ugyanis 53,74 milliárd jüanos szám szerepelt az előrejelzésben. A Xiaomi növekedést produkált, viszont ez a növekedés nagyon lassú volt, ami miatt a hírt valamelyest visszafogottan közölte. Az előző negyedéves bevételét 3,3 százalékkal sikerült felülmúlni, az egy évvel korábbi, azonos időszakban mért forgalmat pedig 5,5 százalékkal tudta überelni. (A második negyedévben még minden növekedés kétszámjegyű volt.)

A Xiaomi az üzletpolitikája miatt nem az óriási profitjáról híres, és ezt igazából most is lehet látni. Nagyjából 1,17 milliárd dolláros nettó eredményt tudott elérni a vállalat. Ezen a ponton viszont vastag növekedésről számolhatunk be, 25,2 százalékkal lett magasabb egy év alatt a nyereség.

Galéria megnyitása

Kizárólag az okostelefonokból befolyt összeg viszont nagyot esett, 7,8 százalékkal lett kisebb a bevétel, de továbbra is a mobilok jelentik a legfőbb forrást. 4,6 milliárd dollárja származott a Xiaominak a harmadik negyedévben az okostelefonok értékesítéséből. A friss adatok szerint a vállalatnak 31,2 millió ilyen készüléket sikerült eladnia, és jelentősen zuhant a forgalma Kínában azzal párhuzamosan, hogy a Huawei valósággal kilőtt.

A korábbi terveinek a megvalósítása nehezen meg a vállalatnak, éppen ezért a jelek szerint kezdi kicsit átalakítani a dolgokat. A vállalat eddig arról beszélt, hogy az internetes szolgáltatásokból, valamint a hirdetésekből szeretne elsősorban profitot teremteni, nem pedig a hardverekből. Még egy olyan kijelentése is volt a vállalatnak, hogy a hardvereladások profitját 5 százalék körüli szinten próbálja majd tartani. Azonban a második és a legfrissebb, harmadik negyedéves számok nem ezt mutatják. Az év elején még csak 3,3% volt a profit a hardverekből, utána viszont már ez 8,1%-ra emelkedett, most pedig már elért a 9%-ot is.

A negyedéves eredmények mellett elmondta a Xiaomi, hogy a MIUI aktív tábora folyamatosan növekedik. Pillanatnyilag a saját számításaik szerint 292 millió okostelefont használnak a vállalat saját rendszerével felvértezve szerte a világban, miközben júniusban ez a mutató „csak” 278,7 millión állt. Ezen felül a vállalat okostelevíziói és Mi Box kiegészítői már 3,2 millió előfizetővel rendelkeznek. A fintech ágazat pedig lényegében még csak most indult, de már 140 millió dolláros forgalmat generált, szóval ez is biztató.

Lei Jun, a vállalat első embere és egyben alapítója elmondta, hogy komoly tervekkel vágnak neki a következő évnek. Különösen nagy a bizodalmuk az 5G térnyerésében, amiből a felhasználói eszközök frontján masszívan szeretne hasznot húzni. A szakembere elárulta, hogy legalább 10 olyan készüléken dolgozik a Xiaomi, ami már jövőre 5G támogatással érkezik. Arról viszont nem beszélt, hogy a szolgáltatások szintjén milyen terveket szőnek.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap