Rejtett kamerával érkezik a Vivo X27 és az X27 Pro

A Vivo egyszerre kettő olyan felső-középkategóriás mobillal rukkolt elő, amiknek motor mozgatja a kameráját.

Rejtett kamerával érkezik a Vivo X27 és az X27 Pro

Több okostelefonnal is bővült a Vivo kínálata az utóbbi időben, és most X-szériás újdonságokkal rukkolt elő a cég egy kínai bemutató keretében. Az X27 és az X27 Pro sok tekintetben hasonló képességekkel rendelkezik, de van néhány jelentős különbség is az okostelefonok között, ahogy azt az alábbiakban látni fogjuk.

Rögtön az első, és egyben talán legfontosabb eltérést a megjelenítőknél lehet felfedezni az újdonságok között. A Vivo X27 egy 6,39 colos kijelző köré épül, míg az X27 Pro esetében az érdeklődők már egy 6,7 colos panellel találják szembe magukat. Mindkét egység 1080p-s felbontással dolgozik és Super AMOLED technológiás az alapja, viszont a képarányuk már nem azonos, a kisebb eszköz 19,5:9-es kialakítású, a nagyobb azonban 20,5:9-es, ami (egyelőre még) eléggé szokatlan. A mobilok az Android 9.0 operációs rendszerrel jönnek, és a Vivo a saját, Funtouch OS grafikus felhasználói felületét alkalmazza ezeken, melynek a legújabb verziója köszönti az embereket. Az előlapi kamera egyik masina frontján sem látható, mindkettő vasnak egy motor emeli ki a házából a képalkotót. A Vivo X27 egy 16 megapixeles egységet vonultat így fel, az X27 Pro pedig már egy 32 megapixeleset, amihez egy LED-es segédfény is kapcsolódik, így akár sötétben is használható. A hátlapon található kameramoduljuk már azonos a gépezeteknek, ugyanolyan felépítésű triplakamerát vonultatnak fel. Az elsődleges képalkotó szerepét a 48 megapixeles Sony IMX586 kapta, ami pixelösszevonással is 12 MPixeles felvételeket tud alkotni. A társkamera 13 megapixeles és 120 fokos ultraszéles-látószöge van, a mesterséges mélységélesség előállítására szolgáló segédkamera pedig 5 MPixeles.

Galéria megnyitása
Vivo X27

A rendszerchip terén kettő egységről kell említést tennünk, az egyik a Snapdragon 675, a másik pedig a Snapdragon 710. A Vivo X27 Pro kizárólag az utóbbival lesz megvásárolható, a Vivo X27 esetében viszont az az érdekes helyzet áll fenn, hogy a legolcsóbb kivitelben még a gyengébb lapka lesz, míg a drágább már az izmosabbat fogja megkapni. A teljesítményre igazából ezen a szinten valószínűleg egyik esetben sem lehet majd panasz. Az újdonságok ugyanannyi rendszermemóriával, 8 GB-tal lesznek felvértezve, azonban az X27 megvásárolható majd 128 vagy 256 gigás tárhellyel is, míg az X27 Próból csak 256 GB-os készül. A kapcsolati lehetőségek terén annyi a különbség, hogy az X27 Pro NFC chippel is szolgál, míg a társa nem. Ettől eltekintve ugyanazt nyújtják a masinák, van bennük Dual 4G LTE hálózati modem, 802.11ac szabványnak is megfelelő, kétsávos Wi-Fi, A-GPS vevő és Bluetooth 5 modul is. A mobilok Dual-SIM-esek, és dedikált helyek állnak a hálózati kártyák rendelkezésére.

Galéria megnyitása
Vivo X27 Pro

A két újdonság dizájnja eltérő, de az anyaghasználat nem különbözik, a termékeket a tervezők nagy merevséget biztosító alumíniumötvözet keretbe foglalták, és üvegből készült hátlapot aggattak rájuk. A páros tagjai egyaránt rendelkeznek ujjlenyomat-olvasóval, és a biometrikus szenzor mindkét esetben a kijelző mögött bújt el. Az X27 kékben és fehér-pink ruhában lesz elérhető, míg az X27 Pro a fehér-pink átmenetes szín mellett gyöngyház feketében érkezik. C-típusú USB aljattal és 3,5 milliméteres Jack csatlakozóval is rendelkeznek a készülékek, ráadásul az X27 Pro a jobb hangminőség elérése érdekében kapott még egy fejlett AK377A erősítőt. A szerkezetek ugyanazt a 4000 milliamperes akkumulátort kapták meg, így a kisebb mobilnak valamelyest jobb lehet majd az üzemideje. A Vivo a 22,5 wattos gyorstöltés támogatásával is megtoldotta az okostelefonokat, így hamar feltöltődhetnek.

Galéria megnyitása
Vivo X27

A Vivo X27 még ebben a hónapban a boltokba kerül mindkét kivitelében. A szerényebb chippel szerelt 8/128 GB-os modell Kínában kb. 480 dolláros összegért cserébe lesz megvásárolható, míg a gyorsabb, 8/256 GB-tal ellátott kivitelért megközelítőleg 540 dollárt kell leszurkolni. A Vivo X27 Pro csak később fog a boltok polcain landolni, és ezért a termékért nagyjából 600 dollárnak megfelelő összeget kell majd kifizetni a kasszától való távozás előtt.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward