Reflektorfényben a Xiaomi ár-érték bajnok telefonjai

A Xiaomi ezúttal közös alapokat felhasználva hozta létre a Redmi 5 és a Redmi 5A utódját, ami azért érdekes, mert korábban ezek nagyon különböztek egymástól.

Reflektorfényben a Xiaomi ár-érték bajnok telefonjai

A Xiaomi egyszerre mutatta be a Redmi 6 és a Redmi 6A okostelefonokat. Az elérhető áron kínált újdonságok sok módosításon mentek keresztül, de egy dolog nem változott: a kivételesen jó ár-érték arány. A mobilok minden eddiginél közelebb állnak egymáshoz.

Xiaomi Redmi 6

Galéria megnyitása

Az első érdekessége a Redmi 6-nak, hogy kisebb lett, mint a Redmi 5 volt. Az 5,7 hüvelykes megjelenítő helyébe egy 5,45 colos panel lépet. Az új kijelző 1000:1-hez kontrasztaránnyal szolgál és 18:9-es a képaránya, a felbontása pedig 1440 x 720. A mobilon a MIUI 9 üdvözli a felhasználókat, aminek az alapját az Android 8.1 operációs rendszer biztosítja, szóval a szoftveres oldal frissességére nem lehet panasz. A Xiaomi dolgozik a MIUI 10 bevezetésén, és valószínűleg már a nyílt bétát is lehet majd telepíteni az újdonságra. Az előlapi kamera 5 megapixeles, HD videohívások bonyolítását teszi lehetővé, és F/2.2-es rekesznyílású a lencserendszere. Hátra duálkamera került már, amit egy 12 és egy szintén 5 MPixeles egység alkot. Az elsődleges kamerát F/2.2-es apertúra és 1,25 mikronos pixelméret jellemzi, valamint számolni lehet PDAF támogatással és LED-es villanó meglétével is.

Galéria megnyitása

A MediaTek friss, Helio P22 rendszerchipje került a mobilba, ami 2 GHz-es órajel elérésére képes, nyolc Cortex-A53 maggal szolgál, és egy 650 MHz-es PowerVR GE8320 integrált GPU felel benne a grafikus feladatok végrehajtásáért. Ez a lapka már 12 nm-es csíkszélességen született meg, így kiváló energiahatékonyság jellemzi. A Redmi 6 kétféle kiszerelésben jön a RAM és a tárhely tekintetében: az olcsóbb felállásban 3 GB-nyi memóriát és 32 gigás tárkapacitást nyújt, a drágább megoldás pedig már 4 GB RAM-mal és 64 GB-os adattárolóval szolgál – a tárhely bővíthető mindkét esetben. Van a készülékben 4G LTE hálózati modem, 802.11 a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.2 modul, IrDA port, FM rádió és A-GPS vevő is. Kettő SIM befogadására lett felkészítve a Redmi 6, de azzal számolni kell, hogy a második kártyahely a microSD fiókja is egyben, ez pedig kompromisszumra késztetheti a tulajdonosokat.

Galéria megnyitása

Bár fémes hatást keltő a ház külseje, a kézbevételt követően rögtön nyilvánvalóvá válik majd az érdeklődőknek, hogy műanyagból készült. Az okostelefon megvásárolható lesz szürke, kék, arany és rózsaarany színben is. A masina térfogata 147,5 x 71,5 x 8,3 milliméteres, a tömege pedig 146 gramm. Kiemelendő, hogy van biometrikus azonosítási lehetőség arcfelismeréssel és ujjlenyomat-olvasóval is. Az ujjlenyomatokat a hátlapján fogja „gyűjteni” a Redmi 6, a szenzor gyorsan és megbízhatóan teszi majd a dolgát. Az eszköz aljára került a Micro-USB 2.0 csatlakozó, felülre pedig a 3,5 mm-es aljzat. Az okostelefon hátlapja alatt egy 3000 milliamperes akkumulátor fedezhető fel, ami nagyjából átlagos üzemidőt vetít előre vegyes használat esetén. Sajnos a gyorstöltés támogatásról nem esett szó, de valószínűleg ennek sincs híján a gépezet.

A Xiaomi Redmi 6 Kínában kerül először a boltokba, és június 15-én kezdődik a forgalmazása. Ez az okostelefon a 3 GB rendszermemóriával és a 32 GB-os tárhellyel kb. 125 dollárnak (800 jüan) megfelelő összeget kóstál majd, míg a 4/64 gigás konfiguráció esetében nagyjából 155 dolláros (1000 jüan) vételárra kell számítani.

Xiaomi Redmi 6A

Galéria megnyitása

A Redmi 6A esetében a legelső dolog, amit el kell mondani, hogy szinte egy az egyben megkapta a Redmi 6 külsejét. Ugyanabba a házba kerül az olcsóbb mobil is, mint a társa, szóval változatlan lesz a térfogata és a tömege is mindössze egy grammal csökkent (145 g). Ráadásul a színválaszték sem módosult. A kamerarendszernél és az ujjlenyomat-olvasónál van másként alakítva a burkolat, mert itt már nincs duálkamera és biometrikus érzékelő sem. A Redmi 6A kijelzője is a nagyobb testvérből származik, szóval 5,45 hüvelykes, 18:9-es képarányú, 720p-s felbontású IPS panelről beszélhetünk. A szoftveres környezet is megegyezik, ennek megfelelően az Android 8.1-re épülő MIUI 9 várja az érdeklődőket. Az előlapi kamera is változatlan, az első komolyabb eltérést a főkameránál lehet felfedezni. A Redmi 6A csak egyetlen 13 megapixeles képalkotót vonultat fel a hátoldalán, de képes lesz Full HD videókat megörökíteni és LED-es segédfénnyel is lehet számolni.

Galéria megnyitása

A Xiaomi egy be nem jelentett MediaTek rendszerchipet küld ezzel az okostelefonnal bevetésre, nevezetesen a Helio A22-ről beszélhetünk. Erről annyit lehet tudni jelenleg, hogy négymagos, Cortex-A53 feldolgozók találhatóak benne, és már 12 nem-es csíkszélességen készül, szóval előre láthatólag nagyon alacsony a fogyasztása. A rendszernek 2 GB-nyi memória áll majd a rendelkezésére, a háttértár pedig 16 GB-os kapacitással fog szolgálni, ez utóbbi bővíthető, így ha szűkösre fordul a helyzet, akkor lehet rajta segíteni. A kapcsolati képességek lajstromán található 802.11 a/b/g/n WLAN, FM rádió, Bluetooth 4.2 modul, FM rádió, A-GPS vevő és persze 4G LTE hálózati modem is. Dual-SIM támogatással is szolgál a szerkezet, aminek sokan fognak örülni. A Xiaomi az akkumulátort is átemelte a Redmi 6-ból, ennek megfelelően egy 3000 mAh-s telep látja majd el energiával a mobilt, és így minden bizonnyal hosszabb üzemidőt lesz képes produkálni, mint a fent bemutatott társa.

A Xiaomi Redmi 6A már az alsókategóriában lép piacra átszámítva 95 dolláros ajánlott fogyasztói ár kíséretében. És ez a modell előre láthatólag a fejlődő területeken fog igazán nagy népszerűségnek örvendeni, így például Indiában komoly reményeket fűzhet hozzá a gyártó. Ahogy a Redmi 6-nak, úgy a Redmi 6A-nak is Kínában lesz a debütálására június 15-én, és innen indulhat tovább a többi régió meghódítására.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap