Referencia okosórával rukkolhat elő idén a Google

A keresőóriás a Pixel család tagjaként küldheti bevetésre a szerkezetet.

Referencia okosórával rukkolhat elő idén a Google

A Google idén új lendületet véve próbálja felvirágoztatni a viselhető kiegészítőkre szánt operációs rendszerét. Egy kiszivárgott információ szerint ennek keretében a vállalat már egy referencia okosóráról is leránthatja majd a leplet.

Evan Blass számolt be arról, hogy ebben az évben a Pixel okostelefonok új generációjával a Google bemutathatja majd a saját okosóráját is. A készülék egyszerre léphet pályára az új mobilokkal, és valószínűleg már az Android P alapokra felépített Wear OS operációs rendszer futhat majd rajta. Túl sok konkrétumot nem árult el az @evleaks Twitter-csatornán Blass, de azt kiemelte, hogy a Pixel termékcsalád tagjaként léphet a pályára az eszköz.

A keresőóriás idén alaposan átdolgozza az okosórák területét. Az év elején derült arra fény, hogy a korábban Android Wear néven futó rendszer Wear OS néven folytatja tovább, majd a szakemberek felgyorsították a friss szoftveres alap fejlesztését. Már elérhető az Android P alapú Wear OS első és második fejlesztői előzetese is, holott korábban több hónapba telt, míg az Android Wear friss alapokra került. A Pixel okosóra érkezése a harmadik nagy változás lehet a rendszer körül, amivel megpróbálja a Google emelni a platform népszerűségét.

Galéria megnyitása
Huawei Watch 2 Classic, erre a modellre elérhető a Wear OS fejlesztői előzetese.

A keresőóriás a hardvereit általában más partnerekkel fejleszti kollaborációban. Kié lehet a megtiszteltetés a referencia okosóra megalkotásában? A Pixel okostelefonokat legutóbb az LG és a HTC segítségével hozta létre a vállalat. Most még nagyon nehéz megmondani, hogy vajon ebben az esetben kinek szavazott bizalmat a Google, de kettő olyan gyártó van, aki nagy valószínűséggel szóba jöhet. Az LG-vel nagyon régóta dolgozik szorosan együtt az okosórák terén a vállalat, a fejlesztés alatt álló Wear OS operációs rendszer eddigi előzetesei viszont rendre a Huawei órái számára váltak elérhetővé. Szóval az LG és a Huawei van legközelebb a tűzhöz. A készülék egyébként a megszokott receptet követheti, szóval kör alakú OLED kijelző, kiváló anyaghasználat és vízállóság jellemezheti majd, a belsejébe pedig Qualcomm platform kerülhet 768 MB - 1 GB rendszermemóriával. (Egy bizonytalanabb lábakon álló pletyka szerint akár három Pixel óra is jöhet különböző méretekben és lehetőségekkel, ezek a Qualcomm legújabb alapjára, a Snapdragon Wear 3100-re épülhetnek, és Ling, Triton, valamint Sardine kódnevekre hallgathatnak.)

Galéria megnyitása
Pixel Buds

Az okosóra érkezése mellett még arra is kitért Evan Blass, hogy a Google dolgozik a Pixel Buds fülhallgatók második generációján, ami szintén ősszel kerülhet a kamerák kereszttüzébe. Az első Pixel Buds tavaly mutatkozott be, de csak idén kezdődhetett meg a forgalmazása. Ez egy olyan fülhallgató, ami meg van toldva a Google Assistant szolgáltatással, valamint beépített Google Fordítója van. A készülék lényegében tolmácsként is próbál helytállni, 40 különböző nyelven képes valós időben fordítani. Az Apple AirPods rivális nem túl jó fogadtatásban részesült, de a jelek szerint a Google nem adja fel, és létrehozza a második generációs szerkezetet, ami minden bizonnyal még nagyobb hangsúlyt fektet majd egyebek mellett a digitális hangalapú asszisztens alkalmazására.

A Google előre láthatólag októberben fogja bemutatni a hardveres újdonságait; kíváncsian várjuk az idei kínálatot, ami talán minden eddiginél szélesebb lesz.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward