Shop menü

REDMI K60 SZÉRIA – CSÚCSMODELLEK KIVÁLÓ ÁR-ÉRTÉK ARÁNNYAL A XIAOMITÓL

A Redmi az elmúlt években számos népszerű okostelefont adott a vásárlóknak a K széria tagjaival, és most itt a K60 vonal, ami nem okoz csalódást, bár gyengéi vannak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Redmi K60 széria – Csúcsmodellek kiváló ár-érték aránnyal a Xiaomitól

A K60 termékvonalat rögtön három modellel jelentette be a Redmi. A K60 mellett megjelent a K60 Pro és a K60E, ez utóbbi szerényebb konfiguráció a többieknél is jobb ár-érték aránnyal, a Pro kivitel pedig már a csúcsra próbál törni a felsőkategórián belül is. De itt azért nem teljes értékű zászlóshajókról beszélhetünk, ami főleg a kameráknál bukik ki.

Már 12 bites kijelzőt kapott a Redmi K60 és K60 Pro, ennek köszönhetően gyönyörű színekben pompázhat a panel, ezzel szemben a K60E maradt 8 bites, de a HDR10+ és a Dolby Vision támogatás annál is biztosított egyebek mellett. Egyébként hírünk mindhárom alanya 6,67 colos AMOLED képernyőt használ 120 Hz-vel és 3200 x 1440 képpontos támogatással. De azért akad még különbség a sok hasonlóság mellett, a fényerő például 1400 nit a K60 és K60 Prónál, míg a K60E-nek be kell érnie 1200 nites csúcsfénnyel.

Galéria megnyitása

Sok a hasonlóság a három okostelefon között, és azt lehetne várni, hogy a szoftveres fronton is ez lesz a helyzet, de sajnos nem. A valóság az, hogy a Redmi K60 és a K60 Pro már az Android 13-mal lép a pályára, és a MIUI 14 grafikus felhasználói felület áll majd a felhasználók rendelkezésére, miközben a Redmi K60E lemaradt ezen a téren. Az olcsóbb eszköznél még az Android 12 és a MIUI 13 várja majd a vásárlókat. Frissítéssel persze erre is lesz új MIUI és Android is, de erre várnia kell azoknak, akik az elsők között veszik meg az eszközt.

Galéria megnyitása

Az újdonságok frontkamerája 16 és 20 megapixeles. A 20 MPixeles megoldást kapta a Redmi K60E, de ez hiába nagyobb felbontású, a szenzor kisebb, csak 0,8 mikronos pixelméret jellemzi, míg a K60 és a K60 Pro a 16 MPixeles képeket 1 mikronos pixelméret mellett hozhatják létre. Videózni minden esetben maximum 1080p-ben tudnak az okostelefonok az előlapi kamerákkal, de a 120 FPS elérését egyaránt támogatják ilyen minőségben.

Galéria megnyitása

Sajnos a kamerarendszer összességében lehetne acélosabb a K60 szériánál. A hátlapra helyezett három egységből csak a főkamera az, ami érdemben említésre méltó. A mobilok nem ugyanazt a főkamerát használják, de a társkamerák megegyeznek. Van egy 8 MPixeles (1/4 colos szenzort használó) kamera ultraszéles látószögű optikával, és a trió tagjai rendelkeznek egy 2 megapixeles, makrózásra alkalmas képalkotóval is.

Galéria megnyitása

A Redmi K60 Pro főkamerája már legalább 1/1,49 colos lett, egy Sony szenzort használ 54 (50) megapixeles felbontása. Ez a kamera optikai stabilizátoros és PDAF támogatással dolgozik, ezeket pedig szerencsére már a társairól el lehet mondani. A Redmi K60 esetében viszont egy 1/2 colos, 64 MPixeles szenzor került a stabilizátoros lencserendszer mögé, a K60E pedig ugyanilyen méretben, 1/2 hüvelyk mellett csak 48 megapixellel dolgozik.

Galéria megnyitása

Videózni a K60 és K60 Pro is képes akár 8K Ultra HD felbontásban, a K60E szerényen csak 4K UHD támogatással szolgál. Lassított videót mindegyik készülék 960 FPS-sel képes megörökíteni, de a K60E ezen a ponton is gyengébb, ott ugyanis ez csak 720p-ben lehetséges, szemben a társaival, melyek Full HD-ben tudják ezt a tempót elérni.

Galéria megnyitása

Mindhárom versenyzőnk más rendszerchipet alkalmaz. A Redmi K60 Pro már a Snapdragon 8 Gen 2 chipet veszi használatba, a K60 a Snapdragon 8+ Gen 1-et kapta meg, a K60E pedig a Dimensity 8200-at használja. A készülékek forgalomba kerülnek majd 8 és 12 GB RAM-mal ellátva, sőt mi több, a K60 és a K60 Pro még 16 GB-nyi memóriával is elérhető lesz. A tárhelyet tekintve ugyanazt nyújtják a gépek, egyaránt megvásárolhatók lesznek 128, 256 és 512 GB-tal is, bővítési opció pedig nincs.

Galéria megnyitása

Dual-SIM-esek az okostelefonok, DSDS módban tudják kezelni a kártyákat, a két SIM-nek dedikált helye van a burkolat alatt. Mindhárom szerkezet 5G képes és a 4G LTE modem is megvan bennük a VoLTE-vel együtt. Rendelkeznek Bluetooth 5.3 modullal, ami az LHDC támogatást is biztosítja, fejlett A-GPS vevővel is fel vannak szerelve, és a Wi-Fi 6, illetve 6E is adott, utóbbi a K60 és K60 Pro esetében van meg. Extraként NFC chipet és infravörös portot is felvonultatnak.

Galéria megnyitása

Fekete, fehér és zöld színben jön a K60E és a K60 Pro, a K60-ból pedig még kék is választható lesz – a kék műbőr bevonatos. Sztereó hangszóróval rendelkeznek a mobilok, a Dolby Atmos támogatás sem hiányzik a kelléktárukból, valamint Hi-Res Audio minősítést is bezsebeltek. Az ujjlenyomat-olvasó minden kivitelnél a képernyő alatt húzta meg magát. A C-típusú USB csatlakozón keresztül lehet majd vezeték nélküli fülhallgatót csatlakoztatni a gépekhez, hiszen 3,5 mm-es Jacknek itt már nincs hely.

Galéria megnyitása

A vállalat a Redmi K60 Prót egy 5000 mAh-s akkumulátorral látta el, amit akár 120 wattal is lehetőség lesz tölteni. Ezzel szemben a K60 és a K60E 5500 milliamperórás telepre lett bízva, 67 W-os gyorstöltést támogatva. Ezen a ponton ki kell még térni arra, hogy a K60 és a K60 Pro esetében a vállalat a vezeték nélküli töltést is lehetővé teszi 30 wattal, erről az olcsóbb konfigurációnál már le kell tenni.

Galéria megnyitása

A Redmi K60 széria forgalmazása Kínában indul, a mobilokat a napokban el is kezdik árusítani, nem kell rájuk sokáig várni. A konfigurációk ára így alakul a márka hazájában:

Redmi K60E 8/128 GB – 2200 jüan (119 ezer forint)

Redmi K60E 8/256 GB – 2400 jüan (130 ezer forint)

Redmi K60E 12/256 GB – 2600 jüan (141 ezer forint)

Redmi K60E 12/512 GB – 2800 jüan (152 ezer forint)

Redmi K60 8/128 GB – 2500 jüan (135 ezer forint)

Redmi K60 8/256 GB – 2700 jüan (146 ezer forint)

Redmi K60 12/256 GB – 3000 jüan (162 ezer forint)

Redmi K60 12/512 GB – 3300 jüan (178 ezer forint)

Redmi K60 16/512 GB – 3600 jüan (195 ezer forint)

Redmi K60 Pro 8/12 8GB – 3300 jüan (178 ezer forint)

Redmi K60 Pro 8/256 GB – 3600 jüan (195 ezer forint)

Redmi K60 Pro 12/256 GB – 3900 jüan (211 ezer forint)

Redmi K60 Pro 12/512 GB – 4300 jüan (233 ezer forint)

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére