Shop menü

RDNA 2 FELÉPÍTÉSŰ GPU-T KAP AZ ARM ALAPÚ SAMSUNG LAPKA

A Computexen beszélt Dr. Lisa Su néhány gondolat erejéig a különleges partnerség keretében érkező megoldásról.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
RDNA 2 felépítésű GPU-t kap az ARM alapú Samsung lapka

A Samsung olyan rendszerchipet fejleszt alacsony fogyasztású eszközök számára, amiben AMD grafikus egység jut majd szerephez. Ez nem új információ, a felek már 2019-ben bejelentették az együttműködést, de mostanában ez újra sokszor elő kerülő hír, ugyanis idén jöhet a kollaboráció első kész terméke.

A Computex 2021 keretében az AMD rengeteg érdekességről ejtett szót, és Dr. Lisa Su egyebek mellett arra is kitért a rendezvény során, hogy mire lehet számítani attól a grafikus egységtől, amit a Samsung alkalmazni fog. Mint megtudhattuk, az újdonság egy eléggé átalakított egységnek ad majd otthont, de az alapokat tekintve az RDNA 2 architektúrát fogja alkalmazni.

Az AMD égisze alatt még sosem készült olyan grafikus vezérlő, ami ARM alapú rendszerchip kereteiben került volna bevetésre. Ez a fejlesztés nemcsak a Samsungnak, de az AMD számára is kihívásokkal teli lehetett. Viszont elnézve azt, hogy az elmúlt időszakban a vállalat mennyire jól teljesített minden fronton, abszolút bizakodóak lehetünk az RDNA 2 IGP-s Exynos lapka kapcsán is.

Galéria megnyitása

„Az AMD partnerkapcsolatot létesített a Samsunggal az új generációs Exynos SoC kapcsán, ami ennek eredményeként egy egyedi AMD RDNA 2 architektúrára épülő grafikus IP-t fog kapni, ezáltal támogatja majd a Ray Tracinget, valamint a VRS-t (Variable Rate Shading) is” – olvasható a sajtótájékoztatóban.

A modern technológiai megoldásokat tartogató AMD GPU, valamint a teljes Exynos rendszerchip kapcsán hamarosan még több részletet tudhatunk majd meg a Samsung kapcsán. Legalábbis erről is beszélt a Computexen Dr. Lisa Su. A lapka egyebek mellett 5G támogatással is szolgálni fog majd, ezzel megerősítve azt, hogy mobilis készülékek számára lesz tervezve. A pletykák szerint ez Exynos 2200 néven jöhet majd, de ez igazából az utolsó pillanatig változhat. A GPU kapcsán sajnos több nem derült ki azon túl, hogy támogatja majd a VRS-t és az RT-t is.

Galéria megnyitása

Korábban elhintett információk alapján egy olyan megoldásra kell számítani, ami azért nem feltétlenül az okostelefonokat veszi majd célba első körben. Jelen állás szerint sokkal valószínűbb, hogy a Samsung egy ARM alapú hardverrel ellátott notebookban gondolkodik, de táblagép is terítékre kerülhet majd a különleges fejlesztéssel. Arról is lehetett már hallani, hogy a Qualcomm Snapdragon chipekben lapuló Adreno integrált grafikus vezérlőkkel gond nélkül fogja felvenni a versenyt az AMD és a Samsung közös megoldása.

Mindenképpen izgatottan várjuk ezt a fejlesztést, mert sokszínűbb lesz majd ezáltal a piac. Jelenleg ugyanis szinte csak azt lehet látni, hogy a Qualcommon – és persze az Apple-n – kívül mindenki a Mali grafikus feldolgozókat használja különböző konfigurációkban, így nem igazán van verseny. Az AMD megjelenése új lendületet adhat az innovációnak ezen a területen.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére