Újabb nagyszabású szabadalomkomédia a láthatáron: ezúttal a két nagy keresőt citálja bíróság elé a Xerox, mivel meglátása szerint mindketten több netes kereséssel és adatintegrációval kapcsolatos szabadalmukat is megsértették.
A per színhelye a Delaware-i Körzeti Bíróság lesz, az eredményre azonban még nem nagyon lehet tippelni se, mivel mind a Google-nek, mind pedig a Yahoo-nak (illetve a vele egyre jobban összefonódó Microsoftnak) megvannak a megfelelő önvédelmi eszközeik.
Nem meglepő módon már ki is jelentették mindketten, hogy a vádak koholtak, valóságalapjuk nulla, és készen állnak rá, hogy ezt a bíróságon is bizonyítsák. A Xerox mellesleg konkrétan a YouTube-ot, a Google Maps-et és a Yahoo Shoppingot (egyebek mellett) nevezte meg szabadalomsértő termékekként.
Ők a maguk részéről természetesen e termékek azonnali betiltását követelik, és persze kártérítést mindenek felett - bár konkrét összeget nem említettek, hogy mennyivel is lennének elégedettek, így a per alakulása függvényében ez akár igen magasra is felszökhet, ha nyeregbe kerülnek.