A fű alatt elvégzett módosításoknak köszönhetően a mobil védettebb lesz, mint a kiadás pillanatában, és talán fotózás közben is kevesebb lesz a félresikerült fénykép. A módosításokhoz a Google semmilyen kommentárt nem fűzött, és valószínűleg már nem is fognak, így be kell érnünk a száraz tényekkel miértek nélkül.
A két apróság közül talán a hátlap élein megfigyelhető a jelentősebb változtatás, hiszen ez gyakorlatilag mindig "használatban" van. Négy apró, gumírozott pöcköt alakítottak ki az üveget keretbe foglaló felületen, így a mobilunk már egyrészt nem fog folyamatosan csúszkálni, ha esetleg nem sima felületre tesszük; másrészt az üveglap sem olyan hamar karcolódik össze, hiszen nehezebben éri közvetlen behatás. Ráadásul a hangszórója is erőteljesebben tud majd kiabálni, mert az asztalra simuló sima üvegfelület a hangerőn is sokat tompított.
A másik változtatás a kamera körül történt. A jelek szerint az objektívet körülvevő lyukat leszűkítették, és dolgoztak azon is, hogy az üveg jobban elnyelje a beeső fényt. Ezeknek köszönhetően a lila köd "effekt" nehezebben jelenhet meg a fotókon. Ez akkor jelent problémát, ha egy nagyon erős fényforrás (általában a nap), éppen hogy csak belesüt az objektívbe - az iPhone 5-nél például kiemelt "szerephez" jutott ez a hiba, a Nexus 4 esetében nem nagyon voltak rá panaszok.
A frissített Nexus 4 szállítását már megkezdte a gyártó, de sajnos semmilyen módon nem lehet az újat megkülönböztetni a régi variánstól, csak ha kézbe vesszük, erre pedig sok esetben már csak a vásárlás után kerül sor, így zsákbamacska az egész.