Ráncfelvarráson esik át a Google Fotók

Ezúttal a kényelmet tartja szem előtt a Google, ami örvendeset.

Ráncfelvarráson esik át a Google Fotók

A Google Fotók egy nagyon fontos szolgáltatás, egyebek mellett az Android szempontjából is, és ennek megfelelően sok törődést kap a vállalattól. Most például a tervezők egy kicsit átgondolták a grafikus felhasználói felület kialakítását, hogy az még jobb legyen több szempontból is.

A vállalat a megszokott keresősávot nagyon hosszú ideje nem bolygatta, most viszont egyszerűen fogta, és eltüntette a fixen elfoglalt helyéről, a képernyő felső részéről. Felül már egy Google Fotók felirat lesz olvasható, mellette a bejelentkezett felhasználó profiljával, illetve egészen pontosan a gyűrűbe foglal profilképével. Hogy hova lett a kereső? Nos, leköltözött a képernyő alsó traktusába, a lapfülek közé.

Alul az első fül továbbra is a fotóké, de a második már a keresőé, nem az albumoké, és van itt még egy személynek szóló Neked opció, ami eddig is adott volt, majd ezt a megosztással kapcsolatos fül követi, ami szintén nem új, és van még egy könyvtár lap is a sáv végén. Egyes visszajelzések szerint néhány esetben olyan alsó sáv is megfigyelhető lesz, ahol a megosztás füle hiányzik, szóval 5 helyett csak 4 lap van.

Galéria megnyitása
Balra a régi felület, jobbra az új

A keresőlap megnyitás után azonnal elérhetők a favorit felvételek és a legutóbb feltöltöttek, valamint egy sor különböző kategóriára is rögtön lehet szűrést intézni. És persze felül ott a keresősáv, ahol az eddigihez hasonlóan bármi beírható. A szintén új könyvtár lapnál pedig lényegében ugyanazt lehet elérni, mint az albumoknál korábban, csak átgondoltabb tálalásban. Például rögtön hozzáférhető a szemetes, ahova a végleges törlés előtt kerülnek tartalmak, és az archívum is kézre áll.

Galéria megnyitása

A Google a hamburgermenünek is búcsút mondott, ami a bal felső sarokban volt a Fotók alkalmazásban. Ez arra szolgált, hogy az oldalsó menüt előhívja, de igazából manapság, amikor már több generáció óta arra gyúr még az Android is, hogy a gesztusok használata legyen az elsődleges, nem bír már akkora jelentőséggel, mint korábban. Hiszen oldalról behúzással bármikor kényelmesen megnyitható az a rész, amit a hamburgermenü gombbal lehet elővarázsolni.

Mind a kettő jelentősebb változtatás azért történt, hogy az egykezes használatnak kedvezzen a vállalat. Így már nem kell felnyúlni sem a hamburgermenüért, sem pedig a keresőért, legalábbis nem minden alkalommal, és nem olyan magasra, mint eddig. (Talán a felugró keresősávot valahogy alulra is helyezhette volna a Google, hogy még komfortosabb legyen az egész.)

Galéria megnyitása

A fentieken túl még kettő újításra ki kell térni a Google Fotók esetében. Az egyik az Emlékek szekció felbukkanása a kezdőoldal felsőbb részén. A fotókat mutató fülnél az Emlékek területén a rendszer olyan felvételeket fog kiemelni automatikusan, amelyek az adott időszak korábbi éveiben készültek. Például így eszébe juthat majd a felhasználónak, hogy milyen jó nyaraláson volt 6 éve, vagy éppen az, hogy hol kirándult két évvel korábban.

A másik újítás pedig az, hogy a felhasználói fiók választónál az eddiginél több információ lesz látható, rögtön írja például azt az app, hogy a biztonsági mentések milyen állapotban vannak éppen.

A Google Fotók új grafikus felülete fokozatosan válik majd elérhetővé a felhasználók számára. Az alkalmazást mindig érdemes frissen tartani.

Google Fotók: Android | iOS

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap