QuantX: a 3D XPoint alapú Micron SSD-k márkaneve

Az új termékek a bemutatón látható diák alapján meglehetősen gyorsak lesznek, de ez a korábbi információk alapján nem túl nagy meglepetés.

QuantX: a 3D XPoint alapú Micron SSD-k márkaneve

A 3D Xpoint memória-technológiától, ami a NAND Flash és a DRAM előnyeit ötvözi, nagyon sokat vár az Intel és a Micron. A felek által közösen kifejlesztett technológia legfontosabb tulajdonságairól korábbi hírünkben már beszámoltunk, most viszont arról adhatunk hírt, hogy a Micron bejelentette: 3D XPoint alapú NVMe SSD meghajtói és kártyái a QuantX márkanév alatt kerülnek az üzletek polcaira.

A bejelentés kapcsán az előadáson feltűnt néhány érdekes dia is, amelyek a jelenlegi QuantX meghajtók képességeiről adtak ízelítőt. Az első diagramon az látszik, hogy az NVMe alapú QuantX meghajtók az ugyancsak NVMe alapú NAND Flash meghajtóhoz képest nagyjából tízszer alacsonyabb olvasási és írási késleltetés mellett dolgoznak, ami abszolút nem hangzik rosszul – reméljük, valós felhasználás alkalmával is hasonló lesz a növekmény.

Sebesség terén ugyancsak komoly előnyben vannak a QuantX meghajtók, legalábbis erre utal a vállalat azon tesztje, amelyben egy 200 GB-os, egy 400 GB, egy 800 GB-os és egy 1600 GB-os QuantX NVMe SSD teljesítményét hasonlították össze egy 1600 GB-os NAND Flash alapú SSD meghajtóéval. A QuantX meghajtók PCI Express x4-es kapcsolaton keresztül dolgoztak, a teszt pedig 70/30 arányú véletlenszerű olvasási és véletlenszerű írási feladatokból állt, méghozzá 4-6 közötti lekérdezési mélység (Queue Depth – QD) mellett. Az U.2-es QuantX meghajtók szépen kihasználták a csatolófelület adta lehetőségeket, a NAND Flash alapú meghajtó azonban nagyon szerény teljesítményt mutatott fel.

A következő tesztben már PCI Express x8-as csatolófelület állt rendelkezésre, amelyben PCIe bővítőkártya formájában foglaltak helyet a QuantX SSD-k. A teszt alapját ezúttal is 70/30 arányban zajló véletlenszerű olvasási és véletlenszerű írási feladatok adták, ám a lekérdezési mélység már 10-es és 16-os szint között helyezkedett el, attól függően, mekkora adattároló kapacitással rendelkezett az adott QuantX meghajtó. Az eredmény itt is fölényes győzelem lett, de egy efféle bemutató aligha zárulhatna másképp.

Az mindenképpen jó hír, hogy alacsonyabb lekérdezési-mélység szint esetén remekül teljesítenek a QuantX meghajtók, ez ugyanis azt jelenti, hogy meglehetősen sokféle területen, sokféle terhelésforma esetében lehet majd kiaknázni a 3D Xpoint memória nyers teljesítményét. Ez azért jó hír, mert a nagyteljesítményű, NAND Flash alapokon nyugvó PCIe SSD meghajtók esetében az esetek többségében szoftveres oldalon előrelátó tervezésre van szükség ahhoz, hogy az SSD-ben rejlő lehetőségek hatékonyan, minél nagyobb mértékben kiaknázhatóak legyenek.

A QuantX sorozat tagjait a jelek szerint a DRAM és a NAND Flash alapú megoldások közé pozícionálja a gyártó, hiszen mindkét területen kínál némi előnyt a termékek alapját adó 3D Xpoint memória. A hátrányokról egyelőre nem esett szó, az viszont biztosnak tűnik, hogy a QuantX család tagjait elsősorban az üzleti szegmensbe szánja a gyártó.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward