A Qualcomm még június folyamán mutatta be Snapdragon C sorozatú SoC egységét, amellyel a vállalat elsődleges célja az, hogy lefedje a 300 dollár körüli árkategóriát a noteszgépek szegmensében. Akkoriban elég sok nyitott kérdés maradt az új fejlesztéssel kapcsolatban, amelyek nagy részét az elmúlt napok folyamán végre megválaszolta a vállalat, valamint teljesítménnyel kapcsolatos mérések is napvilágot láttak.
A Snapdragon C esetében 8 darab Qualcomm Kryo processzormag áll majd rendelkezésre, amelyekhez 2 MB-nyi gyorsítótár kapcsolódik. Egyszálas terhelés esetén 3 GHz-es maximális órajel elérésére lesz mód, míg három mag terhelésekor 2,6 GHz lesz a plafon, a nyolc mag együttesen pedig 2 GHz-es órajelen ketyeghet. Jelen van még a fedélzeten egy Adreno sorozatú integrált grafikus vezérlő is, ami 900 MHz-es boost órajelet vethet be, valamint a manapság egyre népszerűbb NPU, azaz neurális feldolgozó egység sem hiányzik a kínálatból, igaz, azt sajnos nem árulta el a gyártó, pontosan mekkora számítási teljesítményre lesz képes a szóban forgó egység.
A SoC mellé LPDDR4, LPDDR5, vagy éppen LPDDR5x típusú memóriachipek társulhatnak, ezekből maximum 16 GB-nyi kapacitást kezelhet az egység. Az adattárolókat PCI Express 3.0 NVMe és UFS 2.2/3.1 támogatás várja, míg a Wi-Fi támogatásról a Qualcomm FastConnect C6700-as lapkakészlet gondokoshat, ami Wi-Fi6 vagy Wi-Fi 6E támogatást nyújthat. Az USB hub révén USB 3.1-es támogatás érhető el, ami maximum két darab USB-A és maximum két darab USB-C port kiszolgálását teszi lehetővé.
A Qualcomm belsős tesztjei alapján a 8 GB-nyi fedélzeti memóriával szerelt Qualcomm Snapdragon C referencia notebook az Intel N250-es SoC egységgel és ugyancsak 8 GB-nyi memóriával ellátott Acer TravelMate notebookhoz képest akár 67%-kal jobb teljesítményt mutathat fel, illetve akár 2,1-szer magasabb energiahatékonyságot kínálhat akkumulátorhasználat terén.
A mérések szerint a szóban forgó Acer notebookhoz képest GeekBench alatt 44%-kal jobb egyszálas és 24%-kal jobb többszálas teljesítményt tud felmutatni, míg Cinebench alatt már sorrendben 50% és 67% az előnye. A GeekBench és a Speedometer 3.1 mérések eredményei jobban tükrözik majd azt a teljesítményelőnyt, amit a normál használat során tapasztalni lehet – utóbbi 39%-kal jobb eredményt mutatott a Qualcomm alapú notebookon, mint Intel alapú társán.
Az akkumulátoros üzemidőt mérő tesztekben ugyancsak jól szerepelt a Qualcomm újdonsága, ami egyébként 16 hüvelykes képátlójú beépített kijelzőt alkalmazott, míg az Acer terméke 11,6 hüvelykes panellel dolgozott. A Netflix tesztben, ami Microsoft Edge alatt futott, a Snapdragon C 106%-kal jobb eredményt ért el, míg webböngészés terén 68%-os, Teams videóhívás terén pedig 74%-os előnyben volt riválisához képest, azaz hatékonyabban használta az akkumulátort.
A Qualcom Snapdragon C típusú SoC egysége köré több partner is épít majd noteszgépeket, például a HP, az Acer, a Lenovo, illetve az ASUS is, ezek pedig jó eséllyel már a szeptemberi IFA 2026 alkalmával felbukkanhatnak, talán ezért is időzítette mostanra a vállalat a Snapdragon C-vel kapcsolatos új információk közlését. Az érkező notebookokkal kapcsolatban konkrét részletek még nem szivárogtak ki, így az is rejtély, sikerül-e tartani a 300 dollár körüli árszintet. Ha igen, az az Appe MacBook Neójával szembeni küzdelemben komoly fegyvertény lenne, igaz, a Qualcomm Snapdragon C alapú notebookok alacsonyabb teljesítményt és gyengébb minőséget képviselnek majd, mint a MacBook Neo, ám így is kifoghatnak némi szelet az almás notebook vitorlájából.