Az LG idén már több képkategóriás okostelefont is bemutatott, és most terítékre került a tavalyi X4+ pozícióját átvevő X4 (2019). Az újdonság közelről sem tökéletes, de vannak érdekes képességei, lehetőségei, így megtalálhatja majd a vevőkörét.
A készülék egy 5,7 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel, ami IPS technológiával üzemel, és 1440 x 720 képpontos a felbontása, tehát 18:9-es (2:1) a képaránya. A részletgazdagságát tekintve nem fog remekelni, de elfogadható képminőséget nyújthat a maga nemében. Az Android 8.1 található még itt, ami mindenképpen szomorú, de az LG sok jó extrával szolgál, például kiemelt szerepet biztosít a Google Assistant számára, ennek még egy dedikált hardveres gombja is van a kereten. Az előlapi kamera önmagában nem érdekes, egy egyszerű 8 MPixeles szenzorra épülő megoldásról van szó, viszont kapcsolódik hozzá egy LED-es villanó, ennek köszönhetően pedig minden gond nélkül lehet majd akár teljesen sötétben is szelfizni és videohívásokat bonyolítani. A főkamera 16 megapixeles szenzort használ, és nagyon gyorsan megtalálja majd a kijelölt témán a fókuszpontot, hála a PDAF támogatásnak. Ehhez az egységhez is tartozik természetesen egy LED-es villanó, és Full HD mozgóképfelvételeket lehet majd megörökíteni az eszközzel. A kamera appja több MI által segített funkcióval is szolgál majd, például ezzel lesz képes felismerni a tárgyakat, és az arc retusálásában is ez fog közreműködni.
Az LG egy nyolcmagos MediaTek rendszerchippel látta el az X4 (2019)-et. A vállalat esetenként nem hozza nyilvánosságra a lapka pontos típusát, de most tudjuk, hogy a Helio P22-ről beszélhetünk, és ennek megfelelően Cortex-A53 processzormagok munkálkodnak a motortérben 2 GHz-es órajelen egy 650 MHz-es frekvenciára tekert Imagination Technologies PowerVR GE8320 integrált grafikus vezérlő mellett. Sajnos a szerkezet nincs eleresztve memóriával, mindössze 2 GB-nyi memóriát kell beosztania a működés közben, ez pedig éppen megfelelő lehet visszafogottabb használat esetén. Az okostelefon 32 GB-os adattárolóval karöltve jön, ami szintén nem nevezhető manapság bőségesnek, de ezt legalább lehet bővíteni microSD formátumú memóriakártyával, ha szűkös lenne a hely. Dual-SIM-es az LG újdonsága, de csak DSDS módban használható majd – mint a legtöbb ilyen eszköz napjainkban. Rendelkezik az X4 (2019) 4G LTE hálózati modemmel, amihez kapcsolódóan a VoLTE-t is meg kell említeni, ezen felül van 802.11 a/b/g/n WLAN, Bluetooth 4.2 modul és persze A-GPS vevő is GLONASS támogatással kiegészítve, hogy gyorsabban és pontosabban legyen képes meghatározni a pozícióját.
Az LG gondosan lekerekítette az okostelefon peremeit, így kellemes fogást fog biztosítani, viszont a felhasználók keze az üveg mellett csak plasztik felületekkel fog érintkezni, mivel a keret és a hátlap is műanyagból készül. Két színben, kékben és feketében lehet majd hozzájutni a termékhez, és ez a mobil 8,3 milliméterre emelkedik ki a síkból, a felülete 153 x 71,9 milliméteres, a tömege pedig mindössze 145 gramm. Részben megfelel a MIL-STD 810G katonai szabványnak a gépezet, bírni fogja a szélsőséges időjárási viszonyokat, az intenzív rezgés és egyebek mellett az ütősédeket is. A mobilnak a hátoldalára került az ujjlenyomat-olvasó, ami a másodperc tört része alatt képes lesz azonosítani az illetékeseket a kijelző vagy például egy védelemmel ellátott applikáció feloldásakor. Micro-USB 2.0 és 3,5 milliméteres csatlakozó is van a kereten, és az X4 (2019) meg lett toldva a fejlett, 32 bites Hi-Fi Quad DAC egységgel is, ami egészen kiváló zeneminőségről gondoskodik majd, és itt még a DTS:X 3D Surround hang megléte is megemlíthető. Az akkumulátor 3000 milliamperes kapacitásúra lett szabva, és a szoftveres oldalon több energiatakarékosságot segítő funkció is lesz, ami a hosszabb üzemidő elérését próbálja majd segíteni.
Az LG X4 (2019) árazása sajnos nem túl barátságos, átszámítva nagyjából 260 dollárnak megfelelő összeget kell majd érte letennie a vásárlóknak a kasszától való távozás előtt. És bár tényleg vannak érdekes területei a gépezetnek, ennyiért könnyedén lehet általánosságban véve jobb konfigurációt találni. A szerkezet forgalmazása Dél-Koreában indul majd a napokban.