QNAP NAS-ok a tesztasztalon

A kétlemezes TS-212-es és a négylemezes TS-412-es modellt próbáltuk ki, hogy lássuk: vajon mit kapunk a pénzünkért?

QNAP NAS-ok a tesztasztalon

Bevezető

Bevezető

Ezúttal ismét a QNAP termékpalettájáról csemegéztünk, így került hozzánk a TS-212-es, két darab merevlemez fogadására felkészített modellre, valamint négylemezes társa, a TS-412-es példány.

Korábban már teszteltünk QNAP hálózati adattárolókat, méghozzá a TS-119-es és TS-419P modelleket, amelyek közül előbbi egy egylemezes, míg utóbbi egy négylemezes NAS. Friss szereplőink processzor tekintetében megegyeznek a korábban tesztelt termékekkel, viszont rendszermemóriából már csak feleannyit tartalmaznak, mint korábban górcső alá helyezett társaik: 512 MB-nyi helyett már csak 256 MB-nyi DDR2-es RAM áll rendelkezésükre. Ez főként akkor jelenthet érezhető különbséget – mármint teljesítményben – ha a háttérben több folyamat is fut, ekkor ugyanis a kevesebb memóriával ellátott modellek „belassulhatnak”. Más kérdés, hogy a TS-212-es és TS-412-es modellek inkább az otthoni felhasználóknak valók – ez a TS-212-es példány dizájnján erősen látszik is. Ez persze nem jelenti azt, hogy kisebb üzleti környezetbe ne lennének ideálisak, viszont akkor, ha a háttérben sok alkalmazást/szolgáltatást futtatunk, mindenképpen érdemesebb 512 MB-nyi memóriával ellátott társaikat választani.

A termékekhez tartozó szoftver ugyanolyan sokoldalú és ugyanolyan könnyedén kezelhető, mint a korábbi cikkben bemutatott modelleké, azaz itt különösebb változás nem történt, azt leszámítva, hogy az elmúlt hónapok folyamán azért történtek kisebb fejlesztések, amelyek a szoftver stabilitására, valamint hatékonyságára is jó hatással vannak. No, de a többi részletet majd később, a szoftver kivesézésénél tárjuk a nagyérdemű elé, most inkább foglalkozzunk a teszt szereplőinek specifikációival. Az alábbi táblázat ebben segítségünkre lesz:

A rövid bevezető után nézzük, pontosan milyen tartozékokat kapunk a két NAS-hoz, illetve vegyük szemügyre közelebbről magukat a szereplőket.

TS-212 és TS-412

[bold]Hardver és tartozékok

[/bold]A termékek egymáshoz hasonló dizájnnal ellátott dobozban érkeztek, de persze a közöttük lévő méretbeli különbségek a csomagok méretében is jelentkeztek. A dobozok összességében tetszetősek és informatívak, így az első benyomás meglehetősen pozitív.

A két hálózati adattároló gondosan becsomagolva, fehér szivacs-szerű keretek között foglaltak helyet saját dobozában. A tartozékok is katonás rendben várták, hogy kicsomagoljuk őket, egyszóval egy rossz szavunk sem lehet. Mindkét NAS-hoz jár a szokásos gyors üzembehelyezési útmutató, amely nagy segítség lehet azoknak, akik még sosem próbáltak működésre bírni hálózati adattárolót. Igaz, a feladat rendkívül egyszerű, így az esetek többségében valószínűleg nem lesz szükség a dokumentációra, plusz a következő oldalon – biztos, ami biztos alapon – azért kitérünk majd mi is a beüzemeléssel kapcsolatos legfontosabb teendők ismertetésére. A leírások mellett egy telepítő lemezt is kapunk, amelyen a NAS helyi hálózaton történő megtalálásához szükséges szoftver, a NAS firmware-je, valamint egy adatmentő szoftver lapul.

A TS-212-es modellhez a fentieken kívül megkapjuk a tápadaptert és a hozzá tartozó tápkábelt is, sőt, a kínálatból az Ethernet kábel sem hiányzik. Rajtuk kívül a merevlemezek beszereléséhez szükséges csavarok, illetve a NAS fedlapjának rögzítéséért felelő csavarok is megtalálhatóak a csomagban. A SATA adat- és tápkábelek – ahogy azt majd lentebb is látni fogjuk – a második HDD beszereléséhez kellenek. Nem kell megijedni, a szerelés rendkívül egyszerű, szinte lehetetlen elrontani.

A TS-412-es modellhez a leírásokon kívül a tápadapter, a tápkábel, két Ethernet kábel, valamint a merevlemezek beszereléséhez szükséges csavarok járnak. Utóbbiakat, ha esetleg nem találnánk, nézzük meg a tartozékokat tartalmazó kartondoboz fedlapjának belső felét – oda van felragasztva a csavarokat tartalmazó tasak. Elsőre nem biztos, hogy észrevesszük.

A NAS-ok által támogatott merevlemezek listáját érdemes még azelőtt átböngészni, hogy kiválasztanánk a hozzájuk szánt merevlemezeket. A listát itt találják az érdeklődők.

Mivel felépítés tekintetében a NAS-ok nagy mértékben eltérnek egymástól, ezért külön-külön mutatjuk be őket.

TS-212

A kisebbik NAS két darab 3,5 colos merevlemez számára kínál helyet, dizájn tekintetében pedig tökéletesen illik az otthoni környezetbe, hála fényes fehér műanyag borításának. Utóbbi miatt sajnos az átlagosnál jobban kell vigyázni a termékre: a fehér felületen hamar meglátszik a por, amit óvatosan, puha törlőkendővel érdemes letörölni, ugyanis a felület rendkívül könnyedén karcolódik.

A NAS előlapján a szokásos állapotjelző LED-eket találjuk (státusz, HDD1, HDD2, LAN, Power), alattuk pedig a bekapcsoló gomb helyezkedik el. A NAS kikapcsolásához – ahogy az lenni szokott – négy másodpercig kell nyomvatartani az említett gombot. Az előlap felső részén a Quick Copy gombot is megtaláljuk, amely a szoftver beállításától függően másolja, áthelyezi, vagy szinkronizálja az adott USB-s eszköz tartalmát a NAS előre beállított mappájának tartalmával. A szolgáltatáshoz tartozó USB 2.0-s port közvetlenül az említett nyomógomb alatt helyezkedik el.

A hátoldalon legfelül a rendszerhűtő ventilátort láthatjuk, alatta pedig két USB 2.0-s port, egy Gigabites Ethernet port és a tápadapter tápcsatlakozója lapul. A bal alsó sarokban egy Kensington zárat is elhelyeztek, amellyel – a megfelelő kiegészítő alkalmazásával – megnehezíthetjük a NAS tolvajok dolgát.

Az USB portok a pendrive-okon és külső merevlemezeken kívül USB-s nyomtatókat is fogadnak, amiket a beépített nyomtatószerver természetesen kezelni is tud (maximum hármat). Ezen kívül USB hubot, vagy akár szünetmentes tápegységet (UPS) is kapcsolhatunk a termék USB portjaira. A TS-412 esetében szintén érvényesek a fentiek, így ott ezeket külön nem említjük meg.

Az oldallapokon semmi extrát nem találunk: se minta, se szellőző, semmi sem töri meg a csillogó oldallapokat.

A NAS gumilábakon áll, amelyek nem csak a NAS csúszkálását akadályozzák meg, hanem azt is, hogy a merevlemezek motorjai, valamint a rendszerhűtő ventilátor motorja által keltett rezgések átterjedjenek a NAS közvetlen környezetére. Kellemetlen, ha az adott polc vagy asztal felerősíti a motorok, valamint a HDD író/olvasó fejeinek rezgéseit – szerencsére itt ettől nem kell tartani.

A fenti két fotón a NAS belsejét láthatjuk. Az oldallapot rendkívül egyszerű le lehet szedni, gyárilag egyetlen csavar sem tartja, így csak le kell csúsztatni. A NAS belsejében az alsó 3,5 colos merevlemez közvetlenül az alaplapon elhelyezett SATA adat-, illetve tápcsatlakozóhoz kapcsolódik, míg a felső HDD esetében a mellékelt SATA adat- és tápkábelek alkalmazására van szükség. A szerelés nem bonyolult, pár perc alatt letudható.

Ha mindennel végeztünk, a mellékelt két pici csavarral rögzítsük a NAS oldallapját, majd kezdjük el a termék beüzemelését. Ez utóbbival kapcsolatban a következő oldalon további információval is szolgálunk.

TS-412

A második szereplő már egy komolyabb NAS, amely négylemezes felépítéssel rendelkezik és nem csak a 3,5 colos, hanem a 2,5 colos formátummal rendelkező adattárolókat is fogadja. A merevlemezeket fiókokba kell szerelni – a fiókok alján 3,5 colos és 2,5 colos adattárolók rögzítéséhez egyaránt találunk furatokat. A rendszer Hot Swap támogatással érkezik, azaz a merevelemezek beépítése és cseréje a NAS kikapcsolása nélkül is történhet.

A TS-412U modell előlapja szinte egy az egyben ugyanolyan, mint a korábban tesztelt TS-419P modellé, csak egyetlen apró, ám de lényeges különbség van: előbbi nem rendelkezik LCD kijelzővel, míg a korábban tesztelt modell igen. Ettől eltekintve az előlapon megtaláljuk a NAS állapotáról árulkodó LED-eket, alattuk pedig a HDD fiókok foglalnak helyet, amelyeket egyszerűen és gyorsan lehet ki- beszerelni. A bal szélen a bekapcsoló gomb és a Quick Copy szolgáltatáshoz tartozó USB 2.0-s port látható.

A hátlap már sokkal több érdekességet tartogat. A nagyméretű rendszerhűtő ventilátortól jobbra minden szükséges csatlakozót megtalálunk: a sorban van két eSATA 3 Gbps-os port, két Gigabites Ethernet port, valamint három darab USB 2.0-s port és egy tápadapter csatlakozó is. A kínálatból a védelemről gondoskodó Kensington port sem hiányzik, amellyel a NAS-t a polchoz, vagy egyéb, stabilabb tárgyhoz láncolhatjuk.

A NAS – szemből nézve – bal oldalának elején szellőzőt találunk, a jobb oldal viszont semmi érdekeset nem tartalmaz.

Ez a modell is gumilábakon áll annak érdekében, hogy a rezgések a NAS-ról ne kerülhessenek át a közvetlen környezetre – asztalra, polcra, egyébre – ahol aztán felerősödve kellemetlenségeket okozhatnának.

Szoftver és tapasztalatok

Szoftverrel kapcsolatos tapasztalatok

A NAS-ok telepítő lemezén található szoftverek nagy segítséget nyújtanak a termékek beüzemeléséhez, de ezeket telepítő CD hiányában a gyártó hivatalos weboldalára fellátogatva is beszerezhetjük. Szükség lesz az adott modell firmware-ére, valamint a QNAP NAS Finder alkalmazásra, amellyel kényelmesen megtalálhatjuk a NAS-t helyi hálózatunkon. Utóbbi helyett használhatjuk routerünk DHCP kliens listáját is, hiszen abból is könnyedén kideríthető a NAS IP-je. De persze vannak egyéb módszerek is. A firmware telepítése előtt a gyártó hivatalos weboldaláról érdemes beszerezni az adott NAS-hoz tartozó legfrissebb firmware-t, így megpsórolhatunk egy esetleges frissítést - a CD-n lévő példány szinte biztos, hogy régi.

Beüzemelés

Ahogy megtaláltuk a NAS-t, kedvenc webböngészőnkbe írjuk be az IP címét, majd kövessük a beállítás-varázsló lépéseit. A firmware feltöltése, telepítése, valamint a szükséges beállítások elvégzése után az általunk megadott felhasználó név és jelszó birtokában már el is kezdhetjük a NAS komolyabb testre szabását.

A két „új” NAS szoftvere egy az egyben megegyezik korábbi tesztünk szereplőinél már részletesen is bemutatott szoftverrel, így a kezelőfelület és a szolgáltatások bemutatására ezúttal most nem térnénk ki – egy az egyben ismétlés lenne. Apró, ám de fontos különbség azonban az, hogy a legfrissebb, általunk is kipróbált szoftver már magyar nyelvű felhasználói kezelőfelületet is kínált.

Aki esetleg mégis kíváncsi a kezelőfelületre, de nem szeretne sokat olvasni, az látogasson el ide, ahol élőben kipróbálhatja a NAS felhasználói kezelőfelületét. A belépéshez a jelszóhoz és a felhasználónévhez írjuk be: qnap.

A NAS-okhoz természetesen a korábban szintén említett NetBak Replicator alkalmazás is jár, amellyel időzített, automatikus mentéseket készíthetünk a hálózatban lévő asztali számítógépekről.

Működéssel kapcsolatos tapasztalatok

Fogyasztás

A NAS-ok fogyasztását ezúttal is megvizsgáltuk mind üresjáratban, mind pedig teljes terhelés mellett. Extraként most azt is megmértük, mekkora fogyasztásra számíthatunk, ha kikapcsoljuk a NAS-t, de tápadapterét nem húzzuk ki a konnektorból.

A fenti értékek rendkívül jók: a kétlemezes modell hozza a tőle elvárható szintet, míg négylemezes társa felül is múlja azt: a négylemezes NAS-oknál általában magasabb fogyasztást szoktunk mérni, pedig korábban is csak két HDD-vel teszteltük őket, mint most a QNAP TS-412-t (nem volt épp négy egyforma merevlemezünk).

Zajszint

A NAS-ok zajszint tekintetében ugyanolyan jól vizsgáztak, mint korábban tesztelt társaik, pontosabban TS-419P társuk: a gyári, automatikus ventilátorszabályzás alkalmazásával rendkívül halkan üzemeltek az adattárolók, gyakorlatilag nem is lehetett hallani a rendszerhűtő ventilátor zaját. Az egyetlen zavaró hang, ami kiszűrődött az a merevlemezek motorjának hangja volt, semmi egyéb. Akkor, ha az automatikus ventilátorfordulatszám-szabályzás helyett magunk választjuk ki a ventilátor forgási sebességét, egyből változik a helyzet. Alacsony fordulatszámon nincs baj, de akkor, ha közepes vagy magas fordulatszámot állítunk be, hirtelen elkezd zajongani az adott rendszerhűtő ventilátor: komoly motorhang és szélzaj jelentkezik, ami már közepes fordulatszámon is zavaró, ha közben ugyanabban a szobában mondjuk filmet szeretnénk nézni.

Az automatikus fordulatszám-szabályzás szerencsére tökéletes, ugyanis segítségével szinte hangtalanul, de megfelelő hűtőteljesítmény mellett végzi a feladatit. Pozitívum, hogy a NAS komolyabb terhelésekor sem kezd el zajongani a rendszerhűtő, azaz a hűtést rendkívül jól megtervezték és hibátlanul kivitelezték. A következő bekezdésből kiderül, milyen hőmérsékleten üzemeltek a merevlemezek az egyes NAS-ok esetében.

[italic][bold]HDD hőmérséklet

[/bold][/italic]

A merevlemezek hőmérsékletét a NAS-ok szoftverének segítségével könnyedén követhetjük, így egyszerű dolgunk van, ha ellenőrizni kívánjuk a rendszer hűtésének hatásfokát. Első körben üresjáratban vizsgáltuk meg, hogy a HDD-k mennyire melegszenek, majd később egy egyórás folyamatos fájlmásolási teszt alkalmával a terhelés alatti melegedést is górcső alá vettük. Az alábbi eredmények születtek:

Mindkét NAS jól teljesített: a merevlemezek tökéletes hűtés mellett üzemeltek és ezzel egy időben a rendszerhűtő ventilátor sem zajongott, így maradéktalanul elégedettek lehetünk.

Adatátviteli sebességek

A NAS-ok RAID1 módban üzemeltek, azaz egyik merevlemez tartalmát tükrözték a másikra. Ezt a módot érdemes használni, ha adatainkat biztonságban szeretnénk tudni, igaz, a TS-412 esetében még RAID5 és RAID6 mód is rendelkezésre áll Itt most a RAID1 mód volt a közös nevező, így ezzel teszteltünk. A megmérettetés során egy nagy képfájlt tartalmazó könyvtárat, egy kis- és nagy fájlokkal vegyesen megpakolt könyvtárat, valamint egy sok apró fájlt tartalmazó könyvtárat másoltunk a NAS-okra. Az adatátvitelhez szükséges időt lemértük, így pici számolás után az alábbi adatátviteli átlagsebességeket kaptuk:

A fenti értékeknél már láttunk komolyabb sebességeket is, ugyanakkor ezeknél alacsonyabb sebességekkel is „megörvendeztettek” már egyes gyártók termékei, így a QNAP TS-212-es és TS412-es modelljeit adatátviteli sebességek tekintetében átlagosaknak mondanánk. Hozzák, amit tőlük el lehet várni.

Végszó

[bold]Végszó

[/bold]

A QNAP TS 212-es és TS-412-es hálózati adattárolóin összességében nem találtunk fogást. Átlagos, otthoni felhasználás és kisebb irodai felhasználás alkalmával a 256 MB-nyi rendszermemória is elégnek bizonyulhat, maximum - ahogy már korábban említettük - akkor érdemesebb a komolyabb, 512 MB-nyi rendszermemóriát kínáló példányok beszerzésén elgondolkodni, ha a NAS-ok több feladatot futtatnak a háttérben – webszerver, letöltések, médiaszerver, távoli megosztás, ftp szerver, megfigyelő rendszer, stb… – különben elegendő 256 MB-nyi rendszermemória, hiszen ennyivel is megfelelően rugalmasak voltak a NAS-ok.

A termékek zajszint, szolgáltatások, fogyasztás és teljesítmény tekintetében összességében jól vizsgáztak. A kétlemezes TS-212-es modell a maga 53 000 forint körüli árával jó választás lehet, ha egy minőségi, kompromisszumoktól mentes megoldást keresünk, de ugyanez igaz a TS-412-re is, amely 88 000 forint körüli árával szintén jó alternatívának minősül a konkurensek megoldásaival szemben.

A tesztben szereplő QNAP hálózati adattárolókat a Cédrus KFT-től kaptuk kölcsön, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani![bold]

Hasznos hivatkozások:

QNAP TS-212: A gyártó hivatalos weboldala | iPon Webshop

QNAP TS-412: A gyártó hivatalos weboldala | iPon Webshop[/bold]

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward