PRO-HG: a SanDisk turbó-memóriakártyái

Jó eséllyel páratlannak minősíthetően gyors memóriakártyákkal áll elő a SanDisk, majdhogynem megduplázva saját korábbi alkotásainak tempóját.

PRO-HG: a SanDisk turbó-memóriakártyái

Jó eséllyel páratlannak minősíthetően gyors memóriakártyákkal áll elő a SanDisk, majdhogynem megduplázva saját korábbi alkotásainak tempóját.

Míg ugyanis a korábbi, "sima" Extreme III Memory Stick kártyáik 18Mbps-es sebességgel büszkélkedhettek, addig az új Extreme III Memory Stick PRO-HG-k már nem kevesebb, mint 30Mbps-el, írás és olvasás terén egyaránt.

A cég ugyan elsősorban "a fényképezést komolyan vevő profiknak és amatőröknek" ajánlja a kártyákat, vagy akár még egyes kamerákhoz is, viszont jó eséllyel minden további nélkül együtt tudnak működni a PSP-kkel is, mivel a kártyák kifejlesztéséből a Sony is aktívan kivette a részét.

A kártyákhoz jár még a SanDisk RescuePRO programja, ami akkor nyújt különösen nagy és értékes segítséget, ha utólag jövünk rá, hogy egy olyan képet töröltünk le a kártyáról, ami pedig még kellett volna.

Várhatóan világszerte elérhetővé válnak június elsejétől, a SanDisk honlapjáról éppúgy, ahogy boltokból és üzletekből is, kapacitástól függően $90 (4GB) vagy $150 (8GB) ellenében.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward