Shop menü

ÖSSZEAKADHAT A RADEON DRIVER TELEPÍTŐJE ÉS A WINDOWS UPDATE – ÜZEMKÉPTELEN RENDSZER LEHET AZ EREDMÉNY

A jelek szerint a Windows Update szolgáltatáson keresztül is elindulhat egy Adrenalin driver telepítés, ami végül azt eredményezi, hogy a rendszer indulás után fekete kijelzőt produkál.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Összeakadhat a Radeon driver telepítője és a Windows Update – Üzemképtelen rendszer lehet az eredmény

Az AMD szoftverfejlesztő csapata az elmúlt hetek folyamán két új drivert is kiadott, ám a jelek szerint mindkettőnél fennál egy meglehetősen ritkán, kevés felhasználónál jelentkező bug, ami végül a rendszer üzemképtelenségét okozhatja. A 23.2.1-es és a 23.2.2-es drivert érintő problémáról már tudnak az AMD illetékesei, ám a konkrét javítás majd csak később érkezik, így addig körültekintően kell eljárni, ha a két említett verzió valamelyikére szeretnénk frissíteni a meglévő Adrenalin telepítést.

Nézzük először, mi is a probléma. A PCWorld főszerkesztője és az AMD szakemberei sikeresen reprodukálták a bugot, ami igazából azt okozza, hogy az Adrenalin telepítő és a Windows Update szolgáltatás egyszerűen összeakad, ha új drivert szeretnénk telepíteni, és a Factory Reset opció aktív a drivernél. Ekkor ugyanis a driver telepítése során a Windows Update úgy érzékeli, nincs megfelelő telepített driver és gyorsan elkezdi a háttérben az Adrenalin szoftvercsomag letöltését és telepítését, aminek hiba lesz a vége.

A leírás alapján a bug nem is annyira az Adrenalin szoftvercsomag, hanem inkább a Windows Update sara, ugyanis a szolgáltatás már egyéb drivereknél is okozott hasonló problémát, azaz egy éppen települő driver esetén a háttérben elindulhatott egy másik driver telepítése is, ahogy a rendszer úgy érzékelte a driver eltávolítása után, hogy éppen nincs aktív eszközillesztő szoftver, azaz elkezdett telepíteni egyet. Ez természetesen problémát jelent és a rendszer hibás működését eredményezheti, jelen esetben fekete kijelzővel indul a Windows.

Galéria megnyitása

Amennyiben már megtörtént a baj és nem indul megfelelően a Windows, szükség lesz a Windows Recovery módra. Ez az AMD ajánlása szerint a bekapcsoló gomb ismételt megnyomásával is elérhető: ahogy a BIOS opciók eltűnnek a kijelzőről, a bekapcsoló-gomb gyors megnyomásával elindulhat a Windows Recovery mód, ám ezt a PCWorld főszerkesztőjének is csak 15 próbálkozás után sikerült elérnie – a gombnyomás hatására mindig kikapcsolt a gép, mielőtt az automatikus helyreállítás elindult volna.

A kellemetlenséget úgy lehet elkerülni addig, míg a hibajavítás meg nem érkezik, hogy a driver telepítése előtt szüneteltetjük a Windows Update működését, majd a driver telepítésekor a Factory Reset opció előtti jelölőnégyzetet üresen hagyjuk. Ezzel a módszerrel elkerülhető, hogy az Adrenalin driver telepítésével párhuzamosan a Windows Update-en keresztül is települ egy Adrenalin driver a rendszerre, így végül nemműködő rendszer lesz az eredmény.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a bugot száműző javítás kitől érkezik: vagy az AMD épít be a telepítőbe egy, a DDU-hoz hasonló speciális opciót, ami megakadályozza, hogy a driver telepítése közben a Windows Update is tevékenykedjen, vagy a Microsoft épít be egy kellően ütőképes védelmet, akár csak egy késleltetés formájában.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére