Október 4-én érkezhet az iPhone 5

A korábbi értesülések és a sok-sok pletyka után már várható volt, hogy a legfrissebb iPhone, amely az iPhone 5 nevet kapja, valamikor október folyamán mutatkozik majd be a nagyközönség előtt. Most a Reuters beszámolója szerint úgy tűnik, hogy már a bemutató dátuma is tudható: az Apple október negyedikén, a vállalat főhadi szállásán tartott rendezvény alkalmával rántja majd le a leplet az iPhone család legfrissebb tagjáról.

Október 4-én érkezhet az iPhone 5

A korábbi értesülések és a sok-sok pletyka után már várható volt, hogy a legfrissebb iPhone, amely az iPhone 5 nevet kapja, valamikor október folyamán mutatkozik majd be a nagyközönség előtt. Most a Reuters beszámolója szerint úgy tűnik, hogy már a bemutató dátuma is tudható: az Apple október negyedikén, a vállalat főhadiszállásán tartott rendezvény alkalmával rántja majd le a leplet az iPhone család legfrissebb tagjáról.

Az eseményre a sajtó képviselői már meghívókat is kaptak, amelyen a rendezvény címeként az áll: „Let’s talk iPhone”, amit magyarosan „Beszéljünk az iPhone-ról” címre fordíthatnánk. Az esemény címe és az AllThingsD korábbi beszámolója alapján már kétségtelenül kezd összeállni a kép azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatunk a rendezvény alkalmával. Az Apple természetesen semmilyen egyéb információt nem osztott még meg a nagyközönséggel, így egyelőre csak találgatások vannak, hogy pontosan mi fog történni az említett napon.

Az AllThingsD korábban jól értesült forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az iPhone 5-öt október negyedikén az Apple székhelyén nem más, mint a vállalat elnök-vezérigazgatója, Tim Cook fogja bemutatni. Ez a dátum nem jelenti azt, hogy másnap már kapható is lesz az Apple új okostelefonja: a hírek szerint a termék ténylegesen majd csak hetekkel a bejelentés után áraszthatja el az üzletek polcait.

Ezzel egy időben egyéb érdekességekről is pletykálnak. Egyes források szerint az iPhone 5 mellett egy másik készülék is bemutatkozik majd a rendezvény alkalmával, ami nem lesz más, mint az iPhone 4S. Ez utóbbi termékről egyelőre nagyon-nagyon homályos pletykák állnak rendelkezésre, amelyek azt állítják, hogy az iPhone 4S tulajdonképpen egy feltuningolt iPhone 4 lesz. Az Apple hatékonyan őrzi a termékekkel kapcsolatos specifikációkat, de október negyedike már úgysincs messze, így legkésőbb akkor minden fontosabb információról lehull majd a lepel.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward