Nvidia vs. Samsung és Qualcomm: túl az első meghallgatáson

A per előtti meghallgatás során a bíróság 7 Nvidia keresetből 6-ot elfogadott, így az Nvidia érthető módon egyelőre elégedett a helyzettel.

Nvidia vs. Samsung és Qualcomm: túl az első meghallgatáson

Az Nvidia, a Samsung és a Qualcomm között nem is olyan régen per indult, mivel az Nvidia szerint a felek számos szabadalmát sértik, amit a cég érthető módon nehezményez. Az ügyben eddig túl sok fejlemény nem történt, ám a napokban megtört a jég, ugyanis sor került a per előtti első meghallgatásra.

Az efféle meghallgatás során a bíró arra törekszik, hogy teljes körűen megismerje az ügyet, a szabadalmak nyelvezetét, illetve a felperes által benyújtott kereset lényegi pontjait. Ennek lényege, hogy már a per előtti időszakban sikerül tisztázni az ide vonatkozó jogi definíciókat, hiszen a helyzet időben tisztázásra kerül, így nem azon kell vitatkozni, hogy az egyes definíciók, szakszavak és technológiai leírások pontosan mire vonatkoznak és milyen jelentéssel bírnak.

A per előtti első meghallgatással az Nvidia a jelek szerint meglehetősen elégedett, ugyanis a meghallgatás végén a 7 vitás követelésből 6 megfogalmazása és tartalma megfelelőnek bizonyult a per megkezdéséhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bíróság az Nvidia javára döntött – pusztán formailag és megfogalmazás tekintetében rendben találták a beadványokat.

A meghallgatásnak gyakorlatilag még az ügy szempontjából nincs túl nagy tétje, viszont mégis kiemelten fontos, hiszen egy-egy ilyen per előtti meghallgatáson dönti el a bíró, hogy a beadványok "életképesek-e" – amennyiben megállapítást nyer, hogy a felperes követelései nyilvánvalóan sántítanak, az akár a valódi per megkezdését is megakadályozhatja.

A következő meghallgatást júniusra időzítették, így az ügyben legkorábban is csak akkor érkezhet friss státuszjelentés.

Ezzel egy időben egy másik ügyben is történt némi fejlemény. Mint ismeretes, miután az Nvidia perbe fogta a Samsungot és a Qualcommot, a Samsung visszaperelte az Nvidiát és a Velocity Micrót. Ebben az ügyben Virginia állam bírósága jár el, hiszen a Velocity Micro székhelye ebben az államban található. Az Nvidia korábban kérvényezte, hogy az ügyet helyezzék át az Nvidia székhelyét adó Kalifornia államba, ám ezt a kérést nemrég elutasította a bíróság.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward