Tegnap Salt Lake City egy fontos eseménynek adott helyet, ugyanis itt került megrendezésre a Computer Vision and Pattern Recognition konferencia, amelynek keretén belül a mélytanulással és mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók krémje gyűlt össze egy kis eszmecserére.
A rendezvényen az Nvidia, illetve a vállalat első embere, Jen-Hsun Huang is jelen volt, aki 12 csapatnak ítélte oda az Nvidia Pioneer Awards névre keresztelt díjat. Ezt azok kaphatták meg, akik az Nvidia AI platformja segítségével értek el kiemelkedő, elismert kutatási eredményeket. Később 20 véletlenszerűen kiválasztott látogató is meglepetésben részesült, ők ugyanis egy eddig hivatalosan még be nem jelentett videokártyát, egy Nvidia Titan V 32 GB CEO Edition modellt vihettek haza, ami több szempontból is érdekes.
Míg a normál Titan V modelleknél, amelyek 12 GB-nyi VRAM-ot tartalmaznak, csak 96 ROP és 3072-bites memória-adatsín áll rendelkezésre, addig a CEO Edition már 32 GB-nyi VRAM-ot kapott, ami 4096 bites adatsínre kapcsolódik, így a ROP-ok száma 128-ra, az L2 Cache mérete pedig 4,5-ről 6 MB-ra nőtt. Az Nvidia egyebet nem is árult el az újdonságokkal kapcsolatban, csak annyit, hogy a Tensor magok számítási teljesítménye 125 TFLOP/s lesz, ami érezhető előrelépés a korábbi 110 TFLOP/s-os értékhez képest.
A Titan V 32 GB CEO Edition tehát teljes értékű GV100-as GPU-t kapott, ami minden rendelkezésre álló erőforrást kamatoztathat, csak úgy, mint a Tesla V100. Sajnos órajelekkel és TDP kerettel kapcsolatban egyelőre sötétben tapogatózunk, ezeket ugyanis még nem árulta el az Nvidia, de mivel a termék előbb-utóbb úgyis megjelenik kereskedelmi forgalomban, valószínűleg hamarosan lehull a lepel minden tulajdonságáról – beleértve ajánlott végfelhasználói árát is.