Shop menü

NEM TUDOD MEGSZOKNI A LIQUID GLASS DIZÁJNT? AKKOR ENNEK ÖRÜLNI FOGSZ

Még visszább vehet a felhasználó az üvegszerű iOS 26 dizájnból, ha még a mostani, jelentősen „butított” verziót sem tudja megkedvelni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nem tudod megszokni a Liquid Glass dizájnt? Akkor ennek örülni fogsz

Az Apple nagy csinnadratta mellett jelentette be az új Liquid Glass dizájnt, de ez egyértelműen kudarcot vallott az eredeti formájában. Az emberek javát a jelek szerint nem különösebben érdekli az, hogy látványos legyen a grafikus felhasználói felület, ha ez kicsit is az olvashatóság rovására megy.

Az volt az Apple elképzelése, hogy a Liquid Glass dizájn révén káprázatos effektekkel felturbózott felületet nyom az emberek kezébe, de már az iOS 26 első bétáit olyan negatívan fogadták az emberek, hogy a cég kénytelen volt ebből visszavenni. Több lépésben, bétáról bétára koptak ki, fakultak meg azok a látványelemek, effektek, amik eredetileg meghatározó fontosságúak voltak az új dizájnnyelv esetén.

Mire az iOS 26 elkészült, csak nyomokban emlékeztetett az első „látványtervekre”, kezdeti bétákra. Azonban még ilyen formán is elég sok kritikát kapott, még ezzel is sok felhasználónak akadt gondja. Éppen ezért az Apple még tovább dolgozik az iOS 26 új vizuális megjelenésén, és a legújabb iOS 26.1 frissítésben már egy új beállítási lehetőség bukkant fel ennek kapcsán. Lehetőséget nyújt a vállalat arra, hogy a felhasználók a mostani „Clear” felület helyett egy még kevésbé áttetsző, „Tinted” verziót alkalmazzanak.

Galéria megnyitása

Az új beállításban a grafikus felület elemei kontrasztosabban, könnyebben leolvashatóan jelennek majd meg, szinte már alig lesz áttetsző a felület. A visszajelzések szerint az iPadOS és a macOS is megkapja ezt a „fejlesztést”, ami nem meglepő abból a szempontból, hogy az Apple innentől már a lehető legnagyobb koherenciára törekedik a platformjai szintjén. Az első képek alapján a „Tinted” beállításban már csak minimálisan érzékelhető a lebegő gombok áttetszősége, éppen emiatt az üvegszerű torzítást már nem is nagyon lehet látni. Főleg a sötét felület alkalmazásánál igazán látványos a változás, ott már tényleg alig érzékelhető az áttetszőség.

Az új iOS 26.1 béta azt is kikapcsolhatóvá teszi, hogy a lezárt képernyőről egy oldalra húzó gesztussal azonnal a kamera induljon el, és rögtön tudjon fotózni a felhasználó. A tulajdonosok visszajelzései szerint emiatt többször véletlenül indították el a kamerát, emiatt pedig komoly igény mutatkozott a lehetőség letiltására. Emellett azt is aggályosnak tartották néhányan, hogy így illetéktelenek készíthettek fotókat a mobiltelefonjukkal, mikor éppen nem figyeltek a készülékre.

Galéria megnyitása

Az eddig látottak alapján az iOS 26.1 frissítéssel a felhasználók új Apple Intelligence lehetőségeket kapnak majd. A vállalat folyamatosan dolgozik a mesterséges intelligencia fejlesztéseken, igyekszik bővíteni a nyelvtámogatást is, és komoly céljai vannak ezen a fronton. Jön a frissítéssel az AirPods fülhallgatókra (AirPods 4, AirPods Pro 2 és AirPods Pro 3) az élő fordítási lehetőség is, amivel tolmácsként lesz használható a kiegészítő.

Galéria megnyitása

Változás lesz még az is, hogy az Apple TV új névvel, új ikonnal fog már megjelenni a mobiltelefonokon, miután nemrég váratlanul új arculatra váltott a cég. Az Apple Music használata során bevezetésre kerül egy új gesztus, amivel egyszerűbb lesz a számok közötti ugrás, és még az is módosulni fog egyebek mellett, hogy a riasztásokat miként lehet elvégzettnek jelölni és eltávolítani a lezárt képernyőről.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére