Nem tartogat meglepetéseket a Galaxy Note7

A Samsung az új Note esetében meglehetősen sok komponenst kölcsönzött a Galaxy S7 és S7 Edge modellekből.

Nem tartogat meglepetéseket a Galaxy Note7

A Samsung a várakozásoknak megfelelően bemutatta a Galaxy Note széria legújabb tagját. Azért az egyes szám, mert a pletykáknak megfelelően ez a készülék már csak lekerekített peremű kivitelben lesz elérhető, nem különböztetünk meg hagyományos és Edge változatokat. Az újdonság a hatos helyett a hetes számozást kapta, egész egyszerűen azon oknál fogva, mert így a Samsung szerint átláthatóbb lesz a termékpaletta.

A Galaxy Note7 a Samsung elmondása szerint egy lenyűgöző megjelenítőt vonultat fel. A tervezés során továbbra is maradt az 5,7 hüvelykes képátló, viszont ahogy arra fentebb már kitértünk, ezúttal a panel mindkét széle le lett kerekített. A Super AMOLED technológiás panel felbontása nem változott, maradt a 2560 x 1440 képpontos felállás, viszont a fényereje a 600 nitet is elérheti napsütésben, ráadásul most először már egy HDR eljárással dolgozó kijelzőről beszélhetünk. A HDR-nek köszönhetően igazán magas dinamikatartományt nyújt majd az eszköz az egyszerűbb tartalmak esetében is. A megjelenítőnek lesz folyamatosan éber üzemmódja, aminek sok érdeklődő örülhet majd. Note modell gyakorlatilag nem létezhet érintőtoll nélkül, szóval ez az okostelefon is fel lesz vértezve ezzel a kiegészítővel. A ceruza használatával pontosabban lehet kezelni az érintőkijelzőt, és sok egyéb funkció mellett az sem jelent problémát, ha egy dokumentumot kell szignóznia a felhasználónak. Az új S Pen esetében a dél-koreai alakulat azt ígéri, hogy golyóstollérzést fog biztosítani használat közben, és működni fog vizes felületen, illetve az „Always on” mód mellett is.

A szoftveres oldalon az Android 6.0.1 jelenléte vélhetően senkit sem lep meg, és valószínűleg azzal sem lövünk mellé, ha megelőlegezzük neki az Android 7.0 frissítés érkezését a jövőre tekintettel. A Samsung, mint minden esetben, ezúttal is a TouchWiz grafikus felhasználói felületet alkalmazta, annak is a legfrissebb kiadását. Az új TouchWiz egyebek mellett például szélesebb beállítási lehetőségeket tartogat majd az energiagazdálkodás tekintetében, így a felhasználó jobban tudja majd menedzselni az üzemidőt. A kamerák terén itt semmilyen extrémebb újításra sem kell számítani, sőt mi több, ha valaki már látta mire képes a Galaxy S7 vagy a Galaxy S7 Edge, akkor annak már a Galaxy Note7 sem fog meglepetést okozni, ugyanis teljesen ugyanaz a hardver került bevetésre itt is. Ez azt jelenti, hogy az előlapi kamera szerepében a Samsung S5K4E6 modul található, amellyel 5 megapixeles önarcképeket lehet megörökíteni, és Full HD támogatást biztosít a videóhívások alkalmával. Ez az egységet F/1.7-es apertúra és 1.12 mikronos pixelméret jellemzi. A főkamera pedig már 12 megapixeles, és itt vagy a Sony IMX260 vagy pedig Samsung S5K2L1 érzékelő lesz jelen. Mindkét megoldás 1/2.6 hüvelykes szenzorra épül, 1.4 mikronos, optikai képstabilizátorral dolgozik, F/1.7-es az apertúrája és támogatja a PDAF (Dual Pixel) eljárást. Amennyiben videózásra kerülne a sor, a Galaxy Note7 Ultra HD mozgóképfelvételek megörökítését teszi lehetővé.

A Samsung a motortérbe is szinte teljesen ugyanazt pakolta, mint a Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge okostelefonok esetében. A Galaxy Note7 kétféle központi chippel lesz elérhető, de más-más régiókat vesznek célba az eltérő modellek, így hivatalosan aligha kerül forgalomba egy adott területen mindkét változat. A kínálatot Qualcomm Snapdragon 820-szal, valamint Samsung Exynos 8890-nel szerelt készülékek alkotják, és bár ezek jelentősen eltérő felépítésűek, végeredményben nem lesz nagy különbség a konfigurációk között. A rendszermemória is maradt 4GB, LPDDR4 modulról beszélhetünk, szóval a tempóval ilyen téren sem tapasztalható majd probléma. A háttértár az, ami némileg módosult, hiszen itt már nem 32, hanem 64 GB-os az UFS 2.0 technológiás adattároló, és persze emellett adott lesz a microSD kártyás bővítési lehetőség (sajnos az UFS memóriakártyákkal ez a mobil még nem boldogul). A Galaxy Note7 LTE modemje akár 600 Mbps-os letöltési sebesség elérését is lehetővé fogja tenni megfelelő infrastruktúra mellett. A masina kapcsolati képességei között van 2x2-es, 802.11ac szabványnak is megfelelő WLAN, Bluetooth 4.2 modul, BeiDou és GLNASS műholdakkal is kommunikáló A-GPS, a sort pedig az MST és az NFC párosa zárja.

A Galaxy Note7 igazán biztonságos lett, ugyanis már nemcsak ujjlenyomat-olvasó van a kelléktárában, hanem egy írisz-szkenner is. A szoftveres oldalon szintén a biztonságot szolgálja a Samsung Knox platform, a biztonsági mappák létrehozásának lehetősége, valamint a Samsung Pay, ami a mobilfizetések során fog előkerülni. Jó hír, hogy a Samsung Passon keresztül harmadik féltől származó applikációk is elérhetik majd a biometrikus érzékelőket. A Galaxy S7 és annak Edge társa még nélkülözte a C-típusú USB csatlakozót, a Note7 esetében viszont már erről az újításról sem kell lemondani; ezen a porton keresztül támogatott lesz a gyorstöltés és az On-The-Go technológia, és akár egyidejűleg is lehet majd rajta keresztül adatkapcsolatot létesíteni, valamint tölteni a mobilt. Az akkumulátor tekintetében némileg csalódást keltő lett az eszköz, ugyanis egy 3500 mAh-s kapacitású egység lapul benne, ami egy százassal soványabb, mint a Galaxy S7 Edge akkujának mérete. Ez a fogyás főleg annak fényében meglepő, hogy a csúcs-Galaxyknál a Samsung általában arányosan növelni szokta a telep kapacitását is. Az akkumulátor töltése egyébként vezeték nélkül is megoldható lesz, mert a Galaxy Note 7 támogatja az indukciós eljárásokat.

Eddig a Note modellekből nem láthattunk vízállót, a Galaxy Note7-nek hála viszont ez megváltozik, a Samsung IP68 előírásnak megfelelő védettség biztosító szigeteléssel látta el az okostelefont, ami így a porral szemben teljesen immunis, a vizet pedig akár hosszabb időn keresztül is el tudja viselni moderált mélységig. A fémes keretbe foglalt szerkezetet elölről és hátulról is Gorilla Glass 5 üveg védi, amit nemrégiben mutatott be a Corning; érdekesség ezek kapcsán, hogy mindkettő szimmetrikusan hajlított, szóval az oldalsó peremeiknél majdnem összeérnek. Az újdonság magasabb és szélesebb testet öltött, mint az elődje, viszont a kecsesebb felépítésének hála még így is kisebb lett a térfogata (153,5 x 73,9 x 7,9 mm), azonban a tömege elkerülhetetlenül nőtt, 157-ről 169 gramm lett. A testesebb hatást keltő Galaxy Note7 kereskedelmi forgalomba kerül majd szürke, fekete és kék kivitelben – ez utóbbi egy friss árnyalatnak számít a palettán.

A Samsung új Gear VR-t is készített a Galaxy Note7 mellé.

A Samsung Galaxy Note7 máris előrendelhető lesz, viszont a szállítás és a kereskedelmi forgalomba kerülés még odébb van, csak augusztus 19-én vehetik majd kézbe az első vásárlók az okostelefont. Aki teheti, minél hamarabb csapjon le rá, ugyanis limitált ideig ajándékban lesz hozzá egy Gear Fit2 kiegészítő és egy 256 GB-os kapacitású memóriakártya is, amivel hosszú időre meg lehet oldani a szabad hely kérdését. Az árazásról egyelőre nem szólt a fáma, de biztosan rálicitál majd a Galaxy S7 Edge 800 dolláros árára kb. 100-200 dollárral.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward